|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 51 találat | lapozás: 1-30 | 31-51 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: András László 2005. március 21.Az RMDSZ Krassó-Szörény megyei szervezetének két vezetője, Makay Botond elnök és Seres Péter alprefektus, alelnök részt vett Újmoldván a március 18-án megtartott alakuló gyűlésen. Újmoldován (az Ómoldovából és Újmoldovából összetevődő kisvárosban) már esztendők óta folytak próbálkozások az RMDSZ szervezetének megalakítására. Most a több mint harminc résztvevő Szikszai Olti Csabát választotta elnökké, az öttagú választmány tagjai András Ignác és Marton Ferenc alelnökök, Crisan Emese titkár, illetve András László és Ghancea Miklós tagok lettek. /Szakmáry Károly: RMDSZ-szervezet alakult az Al-Dunánál. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 21./2008. január 5.A Székelyudvarhelyen megjelenő Erdélyi Művészet képzőművészeti folyóirat küllemében is igyekszik felzárkózni igényesen színes tartalmához. A múlt évben napvilágot látott 27. lapszám fedőlapján immár színesben tekinthető meg Maszelka János Lófürösztés című pasztellje. A folyóiratban Agyagba zárt hagyaték címmel Róth András Lajos és Vetró András László Károly kályhacsempe rekonstrukcióit elemezte. A marosvásárhelyi Damján B. Sándor a Cseke Péter szerkesztésében megjelent Buday György és Kolozsvár /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2006/ című kötetről írt. Megjelent Kovács Árpád A székelyudvarhelyi ferences templom /Litera-Veres Kiadó, Székelyudvarhely, Pro memoria sorozat/ című könyve. /Az Erdélyi Művészet színváltozása. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 5./2008. január 7.„Rafi Lajos verseit olvasni időutazás”, állapította meg Kemény István budapesti író Gyergyószárhegyen, a csatornakészítő roma költő Földhöz vert csoda című első verseskötetének bemutatóján. Rafi Lajost /sz. Marosvásárhely, 1970/ egyéves korában költözött Gyergyószárhegyre. Több magyarországi irodalmi folyóiratban közölt verseket. Hat gyermek édesapja, és ősei mesterségéből, a bádogosságból tartja el családját. Rafi Lajos legtöbb esetben papírfecniken őrzött verseit Kemény István szerkesztette kötetbe, és a budapesti L’Hartmann Kiadó gondozásában, a magyarországi Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával jelentek meg. A költő az esten elsősorban Kemény István, Bartis Attila és András László magyarországi íróknak, valamint Márkos András képzőművésznek, Ferencz Ervin ferencrendi szerzetesnek és Danguly Ervin művelődésszervezőnek köszönte meg az őszinte hangú biztatást. /Jánossy Alíz: Vátesz és megváltó. = Krónika (Kolozsvár), jan. 7./2008. október 8.Két, a magyar közösséggel foglalkozó, kisebbségpolitikai folyóirat bemutatóját tartották október 7-én Sepsiszentgyörgyön. A Kolozsváron szerkesztett Magyar Kisebbség című lapról Györgyjakab Izabella, míg a Budapesten megjelenő Pro Minoritate kiadványról Kósa András László főszerkesztő beszélt. A rendezvény házigazdájaként Hadnagy Miklós, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának vezetője beszélgetett a szerkesztőkkel kevés érdeklődő jelenlétében. Mindkét kiadvány konzervatív szemléletű, időszakosan jelenik meg, a rövidebb írásokat közlő Pro Minoritate ezer példányban, a vaskosabb Magyar Kisebbség pedig négyszázban. Utóbbi mindenik lapszáma olvasható az interneten, előbbi csak részlegesen, a nyomtatott példányokat leginkább könyvtárban lehet beszerezni. /(mózes): Kisebbségpolitikai lapok bemutatkozója. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 8./2009. március 7.A Magyar Szín-Játékos Szövetség Határtalan Színjátékos Konferenciát tartott Szilágycsehben február 27. és március 1. között. A magyar nyelvű diák- és felnőtt színjátszás sorsának egészét szívükön viselő magyarországi, partiumi, erdélyi és székelyföldi társulatvezetők, rendezők, színjátszók, és a munkájukhoz nélkülözhetetlen segítséget nyújtó közművelődési dolgozók, fesztiválszervezők gyűltek össze ezen a konferencián. A meghívás a Kárpát-medence valamennyi régiójában alkotóknak és szervezeteiknek szólt. Magas szinten képviseltették magukat a magyarországi meghívottak. – A tanácskozás célja volt hosszú távú együttműködési formákat kialakítani – mondta összefoglalójában Nagy András László, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke. /Kun Kriza Ilona: Szilágycseh. Határtalan színjátékos konferencia. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./2010. január 9.A Pro Minoritate 1990-es romániai eseményekkel foglalkozó lapszámát mutatják be MarosvásárhelyenJanuár 11-én, hétfőn 17 órától mutatják be a marosvásárhelyi Bernády Házban a Pro Minoritate folyóirat 2009. évi téli lapszámát. A szám két tematikus blokkja: a kisebbségédiatörténet és a borászat a határon túl, ugyanakkor a Lelet rovatban Virág György, a Maros megyei Tanács volt elnökének 1990 első félévi naplórészletét közlik. Ezen naplórészlet kerül fókuszba a marosvásárhelyi lapbemutató alkalmával is, az Abu Dhabiban tartózkodó Virág György skype-on kapcsolódik be. A nyílt eseményen a lapszámot Ungvári Zrínyi Imre, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára mutatja be, aki 1990 márciusában a MADISZ elnökeként maga is az események középpontjában volt. Ezt követően a korszakról (1990 első féléve) titkosítás alól az elmúlt hónapokban kikerült magyarországi belügyi jelentéseinek Romániával kapcsolatos vonatkozásai kapcsán tart előadást Novák Csaba Zoltán, a Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi fiókjának történésze. A lap részéről jelen lesz Kósa András László főszerkesztő, az esti beszélgetést Hadnagy Miklós, a Magyar Köztársaság sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központjának igazgatója moderálja. A Pro Minoritate folyóirat negyedévente megjelenő magyarországi kisebbségpolitikai szakfolyóirat, melynek oldalain rendszeresen foglalkoznak a kisebbségi sorsban élő magyarok politikai és kulturális életével, a szomszédos országok, népek történelmével és aktuális politikai törekvéseivel, illetve folyamatosan törekszenek Közép- és Kelet-Európa politikai, társadalmi helyzetének elemzésére. Ugyanakkor olyan, a politikától, policy-től, politics-től távol álló területek is helyet kapjanak a lapban, mint a képzőművészet, irodalom, borászat. (hírszerk.) Transindex.ro 2010. január 13.Történelem, napló és borászatMegjelent a Pro Minoritate téli lapszáma A Pro Minoritate című, Budapesten kiadott és tájainkon is igen ismert negyedévi kisebbségpolitikai szakfolyóirat téliszámát mutatták be hétfő délután a marosvásárhelyi Bernády Házban, a friss lapszám pár szerzőjének-szerkesztőjének, illetve vendégének jelenlétében. Az est moderátorának szerepét Hadnagy Miklós, a Magyar Köztársaság sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központjának igazgatója vállalta el. Mint mondta, a lap olvasói lehetnek oktatók és kulturális intézmények vezetői egyaránt. – A folyóirat elsősorban a határon túli magyarsággal foglalkozik, de jelennek meg benne írások a szomszédos országokról, illetve átfogó közép-kelet-európai politikai elemzéseket is olvashatunk hasábjain. A szép számban összegyűlt közönséggel Kósa András László főszerkesztő ismertette a téli lapszám koncepcióját, amelynek két tematikus blokkja a kisebbségi médiatörténet és a határon túli borászat. Virág Györgynek, a Maros Megyei Tanács volt elnökének 1990 első félévi naplójegyzetét Lelet című rovatában közli a lap. Ezúttal is kisebbségi témákkal foglalkoztak a szerkesztők, akik közül többen határon túliak. – Idén is négy lapszámot tervezünk, de nehéz a határidőket betartani. A 2010-es tavaszi számban többek között a vajdasági autonómiastatútummal foglalkozunk, több szerző is jelentkezett különböző tanulmányokkal. Őszi tematikánk a gazdaságfejlesztés, míg a téli lapszámot mindig igyekszünk könnyedebbre venni: 2008-ban a határon túli képzőművészettel, tavaly a határon túli borászattal, míg idén a határon túli színjátszással és filmművészettel foglalkozunk – hallottuk a főszerkesztőtől, majd Virág György szólt az egybegyűltekhez – kivetített képes webkamerán keresztül, mert külföldön tartózkodik. – 1988. december elején döntöttem úgy, hogy naplót fogok írni. Ez végül tizenhat évig tartott, kisebb-nagyobb kihagyásokkal. A lapban az 1990 első négy hónapjában írt naplójegyzetek jelentek meg. Azért fogtam neki, mert megpróbáltam rögzíteni azokat az érzéseket, amelyeket a rendszerváltás kiváltott. Nem csak vásárhelyi és hazai eseményekről írtam, igyekeztem kitekinteni is. A változások első négy hónapja nagyon zűrzavaros periódus, most már sajnálom, hogy nem írtam részletesebben bizonyos dolgokról, mert jobban látnánk az események sorrendjét. Minden sorát vállalom, füzetbe írtam, nem lapokra, éppen az időrendiség betartása végett. Ungvári Zrínyi Imre, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára a Kisebbségi médiatörténet és a Határon túli borászat címeket viselő tematikus blokkokról szólt. – A lap felsorolja azokat a folyóiratokat, amelyek közé illeszkedik. Ez egy igen tisztességes dolog, nem próbálja egyedüli, kisebbségi kérdésekkel foglalkozó lapként beállítani magát. A folyóirat "a határokat túlélő kisebbségekért van", igaz, ez a jelszó lekerült időközben. A határokhoz való viszonyban is változás történt, a határokról való gondolkodás megváltozott. Ha megnézzük a korábbi évfolyamokat, látjuk, hogy a lap képes volt nem beszűkülni. A jelen szám négy részből áll: kisebbségi médiatörténet, borászat, naplójegyzet – amelyet igen fontos, személyes dokumentumnak tartok, mert azt mutatja meg, hogy hogyan tükröződnek egy ember életében a történelem fordulatai –, illetve írás a vicc szerepéről egy budapesti zsidó közösségben. Ami a borászatot illeti, a bor és a humor nagyon fontos a kisebbségi létben, tulajdonképpen mindkettő külön kultúra. És politikai kérdés. Virág György naplója többszörösen aktuális, a romániai rendszerváltás legdinamikusabb és legválságosabb időszakában született, remek támpontokat nyújt, még akkor is, ha a márciusi eseményekkel kapcsolatos visszaemlékezésekben különbségek vannak, amelyekből az idő múlásával egyre több lesz. Hiszen a forradalom társadalmi szempontból válság, még akkor is, ha jó irányba halad. A társadalmi átalakulás jellegzetes formája – hallottuk Ungvári Zrínyi Imrétől a lapban megjelent írásokkal kapcsolatosan, majd a tárgyalt korszak magyarországi belügyi jelentéseiről Novák Csaba Zoltán, a Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi fiókjának történésze tartott igen érdekes, vetített képes előadást A szabadság elviselhetetlen könnyűsége címmel. – Kundera regényében a szerelemre összpontosít, amit ebben a bemutatandó témakörben a rossz házasság szintjén lehet elképzelni. Máig, emberileg is érzékenyen ható kérdés, elég, ha csak a Sütő András-vitára gondolunk. Rendkívül zűrzavaros korszak, történelmi távlat nélkül. A rendelkezésre álló források alapján vázolok fel néhány gondolatot, hogy megértsük a naplójegyzetet – mondta előadásának kezdetén Novák Csaba Zoltán, aki az est záróakkordjaként a vásárhelyi eseményekhez vezető fordulópontokat ismertette az említett jelentéseken keresztül. A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány gondozásában megjelent folyóirat 2009 téli lapszámának szerzői: Ambrus Attila újságíró, Bakó Boglárka kulturális antropológus (Magyar Tudományos Akadémia), Borbély Zsolt Attila jogász, politológus, közíró, Csávossy György, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének tiszteletbeli elnöke, a Magyar Bor Akadémia örökös tagja, Németh Ferenc, a Forum Kiadó főszerkesztője, Neszméri Csilla kommunikációs szakember, Papp Z. Attila szociológus (MTA), Thomas von Ahn, a Hamburgi Egyetem Hungarológiai Központjának tudományos munkatársa és Tóth Norbert jogász (ugyancsak MTA). Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. január 13.Napló az 1990-es vásárhelyi eseményekrőlA Budapesten megjelenő Pro Minoritate folyóirat 2009-es téli számát mutatták be a szerkesztők, szerzők hétfőn este a marosvásárhelyi Bernády Házban. A bemutató apropóját az adta, hogy a lapszám gerincét az 1989–1990-es romániai rendszerváltásra való visszaemlékezés képezi, különös tekintettel a marosvásárhelyi márciusi eseményekre. A Pro Minoritate folyóirat első száma 1992 nyarán jelent meg, a II. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor idején. A kiadvány rendszeresen foglalkozik a határon túli magyarság politikai és kulturális életével, a szomszédos országok népeinek történelmével és törekvéseikkel, illetve folyamatosan igyekszik tágabb régiónk, Közép- és Kelet-Európa politikai helyzetének elemzésére. Kiadója a Pro Minoritate Alapítvány, amely évente nyári szabadegyetemeket szervez Erdélyben, a Vajdaságban és Szlovákiában, a közép- és kelet-európai népek közötti kapcsolatok erősítésének, a múltban gyökerező nemzeti konfliktusok oldásának szándékával. 2007-től a marosvásárhelyi származású Kósa András László vezeti a szerkesztőséget. A friss lapszámról szóló beszélgetést a Magyar Köztársaság sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központjának igazgatója, Hadnagy Miklós moderálta. Kósa jelezte, hogy a 2010-es tavaszi lapszámot a vajdasági autonómiastatútum és a Kárpát-medencei népesedési tendenciák témájának szentelik, nyáron a romániai magyar társadalmi rétegződéssel, intézményrendszerrel szeretnének foglalkozni. Ősszel a gazdaságfejlesztésre, vidékfejlesztésre, télen a határon túli színjátszásra, filmtörténetre fókuszálnak. A most bemutatott lapszám kuriózuma az a naplórészlet, amelynek szerzője Virág György mérnök, a Maros Megyei Tanács volt elnöke. A naplórészlet az 1990-es esztendő első négy hónapjának történéseit eleveníti fel szubjektív szempontból. „Zavaros periódus volt az az időszak, senki nem tudta, mik az elvárások” – jellemezte sommásan az adott korszakot Virág, majd leszögezte: minden mondat úgy jelent meg, ahogyan akkor leírta, semmit nem változtatott az akkori reflexiókon. Mint mondta, sajnálja, hogy egyes eseményekről, emberekről nem írt többet annak idején. „Azóta sok mindenről módosult a véleményem, de ez mit sem változtatott a naplón” – összegzett. Ungvári Zrínyi Imre, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára a MADISZ egykori elnökeként maga is az 1990-es események középpontjába került. Úgy véli, a marosvásárhelyi eseménysor az itt élő magyarság számára „az összefogás nagy tapasztalata volt”. S habár nem minden úgy alakult, ahogyan a magyar közösség szerette volna, az emberek megtapasztalhatták, hogy összefogva képesek befolyásolni a dolgok menetét. „Vizsga volt. Később a boszniai, horvátországi eseményeket szemlélve azt kell mondanunk, hogy az, ami itt történt, jobb polgári szerveződés volt, nem eszkalálódott az erőszak, megtaláltuk a lehetőséget egyfajta részleges párbeszédre” – hangsúlyozta Ungvári Zrínyi. Úgy vélte, a marosvásárhelyi események, az azt követő történések nagymértékben hozzájárultak a demokrácia kiteljesedéséhez, és közvetve egész Európa konszolidálásához. Az esemény zárásaként Novák Csaba Zoltán, a Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi fiókjának történésze értekezett az 1990-es eseményekről, annak előzményeiről azoknak a Romániáról szóló magyarországi külügyi jelentéseknek az alapján, amelyek nemrég kerültek ki a titkosítás alól. Máthé Éva. Forrás: Krónika (Kolozsvár) 2010. február 25.Probléma probléma hátán – A romániai oktatás maKósa András szociológus szerint "a román közoktatásban a napi politikai harc, a koalíciós egyensúly mindig átírja a modelleket, melyeket átkötnek nemzeti szalaggal." Kósa András Lászlót, a Közéletre Nevelésért Alapítvány kutatóját, trénerét, valamint a Pro Minoritate folyóirat főszerkesztőjét előző beszégetésünkben arról faggattuk, hogy milyen volt az oktatás az ipari forradalom korszakában, és milyen ma. Most arra voltunk kíváncsiak, mit gondol a sokat vitatott romániai közoktatásról. Milyen oktatási rendszerek léteznek? Két nagyon fontos kiindulópont van, mindkettő meghatároz egy-egy modellt: hol hozzák meg a működést meghatározó döntéseket (centralizált – ha egyszerűek akarunk lenni, akkor ilyen a román, vagy decentralizált – efelé tendál a magyar, de ilyen a skandináv, mindenek előtt a dán), illetve, hogy kik hozzák meg ezeket a döntéseket (politikai – ilyen a magyar, vagy szakmai – ilyen a brit, ahol a magánoktatás dominál). De persze ezek csak tiszta típusok, mert teljesen pontosan, elméletnek megfelelően egyik sem valósul meg. Van egy másik klasszifikáció, ami gyakran jelenik meg a nyilvánosságban, és a tekintélyelvűséget helyezi középpontjába (angolszász vs. porosz). Én ezt ma már bizonyos értelemben túlhaladottnak gondolom. De van egy aspektus, ami továbbra is megkerülhetetlen: a rend fogalmát érdemes körüljárni. A jezsuiták fogalmazták meg ide kapcsolódóan elsőként a Ratio Studiorumot (a jezsuiták hivatalos oktatási programja - szerk. megjegy.), majd előjött Comenius minőség-kérdése. Később a reál, majd a humán tudományok térnyerése diverzifikálta a képet. Románia milyen modellt követ? A román közoktatásban a napi politikai harc, a koalíciós egyensúly mindig átírja a modelleket. Vagyis nem nagyon lehet tetten érni az elméleti modelleket a román közoktatás közpolitikai vitájában. És mindezt átkötik egy adag nemzeti szalaggal. Ezt teszi az RMDSZ is, amikor az anyanyelvű oktatás mellett teszi le a voksát. Nem kell félreérteni, nem azt kérdőjelezem meg, hogy kell-e magyarul tanulni a történelmet vagy sem, mert ez szakpolitikai kérdésként nem is kerülhetne napirendre, hiszen nem oktatáspolitikai modell. Melyek a román oktatási rendszer hibái és előnyei? A működésből adódó egyik legfontosabb hibája a centralizáltság. De ez nem jelenti azt, hogy egy jelentős decentralizáció által máris jobbá válna, csak nagyobb az esélye annak, hogy levetkőzi a mindenféle problémákat. Például, ha annak kérdése, hogy a történelmet románul vagy magyarul tanulják a diákok, egy helyi, intézményi döntés lenne, akkor egyrészt a szülők civil mozgalomként tudnák ezt jelentősen befolyásolni, és nem a koalíciós algoritmus határozná meg. Ebből a szempontból érdekes a napokban zajló, a marosvásárhelyi Művészeti Líceum környékén kialakult vita. Kutatóként nagyon örülök annak, hogy a szülők rendkívül gyorsan „megszervezték” magukat, és elkezdtek egy érdekképviseleti mechanizmust működtetni. Az más kérdés, hogy a centralizáció kapcsán mindenki felfelé mutogat, és persze a diákok ezt megszenvedhetik (máris megjelent az iskolában egy nagyobb ellenőrző csoport, akik majd mindenfélét megvizsgálnak, minisztériumi mandátummal, elvileg a mostani vitától függetlenül – na ez a centralizáció nagy problémája), viszont tény, hogy mintaértékű lehet a mostani „összecsapás”. Ha a szülők kerülnek ki győztesen, akkor várható, hogy az őszi iskola-összevonások kapcsán szintén lesz társadalmi elégedetlenség, ami a politikusok számára hoz majd forró napokat. A román oktatási rendszer előnyeiről nem igazán tudok mit mondani, mert igazán komoly előnyt nem látok. Talán az – de ez éppen változóban van, hogy még mindig a legtöbb településen működik iskola. De ezt azért nem érdemes feszegetni, mert rögtön felvethető, hogy milyen a színvonal. Ez is egy állandó dilemma: a lakhelyhez legközelebb legyen oktatási intézmény, vagy pedig a színvonal miatt jobb, ha iskolabuszok viszik-hozzák a gyerekeket. Azt gondolom, erről az elkövetkezendőkben komoly vitát érdemes folytatni, és nemcsak bukaresti vagy szakértői, hanem közösségi szinten is. Mennyiben korszerű a román oktatás? Ha technikailag nézzük, akkor egyáltalán nem korszerű. Sem az iskolaépületek, sem pedig a tantermek felszereltsége nem az. Ha tartalmilag nézzük, akkor már lehet különbségeket tenni, hiszen nem biztos, hogy tartalmi szempontból annyira le lenne maradva a román közoktatás. Más kérdés, hogy hol tart ebben a folyamatban a pedagógus. Érdekes lenne egyszer ezt összehasonlító kutatásban megnézni. Mi a legégetőbb probléma? A pedagógusi életpálya-modell totális hiánya óriási probléma. Enyhe túlzással az mondható el, hogy vagy azért lesz valaki pedagógus, mert a versenyszféra többi területén nem talál helyet magának, vagy pedig olyan szinten elkötelezett, hogy az már-már a szakmai tudás rovására megy (ismerjük a világmegváltó pedagógus érzékenységét). Ezen egy politikai döntéssel, ha nem is gyors, de fokozatos változást lehetne elérni. Mennyiben befolyásolja a romániai oktatás minőségét a korrupció, a nepotizmus? A diplomavásárlások terén hatalmas problémák vannak. Nem utolsó sorban a romániai felsőoktatásban ezen a téren történt visszaélések kapcsán komolyan felmerült az EU-ban, hogy a diplomák kölcsönös elfogadásának irányelvén változtassanak. Az év elején került sor a bukaresti oktatási kiállításra, ahol nyugati egyetemek jelentek meg, hogy hallgatókat toborozzanak, miközben a kolozsvári orvosi egyetem azzal büszkélkedik, hogy folyamatosan nő a külföldi hallgatók száma. Érdemes mindkét kérdést fenntartásokkal kezelni. Egyrészt ma már komoly „harc” van a hallgatók kegyeiért, az európai felsőoktatási piac mellett lassan a közoktatás területén is megjelent a diákokért folytatott határon átívelő licitálás. A romániai egyetemeket külföldi hallgatók inkább azért választják, mert olcsóbb, mint a nyugati felsőoktatási képzés. Mi lenne a megoldás a korrupció visszaszorítására? A már említett pedagógus életpálya modell kialakítása. Vagyis a rendszerbe bekerülő pedagógus pontosan lássa és tudja az előrelépés fázisait, és biztosítva legyen – minden értelemben – munkája elismerése. Ez az, ami közpolitikai beavatkozással megtehető. Ezen túl a korrupció társadalmi jelenség, és mint ilyen, természetes, hogy az oktatás szférájába is bekerül. A kérdés inkább az, hogy mit kezd ezzel a társadalom. A nyugati minták – márpedig ide szeretnénk felzárkózni – azt mutatják, hogy a jelen lévő korrupciót egy bizonyos szint fölött a társadalom kiveti magából. Azt nehéz lenne megmondani, hogy pontosan mi ez a küszöb, de biztos, hogy nem elegendők a törvények, hanem civil kurázsi kell hozzá. Az olasz maffia-rendszer „megrendszabályozása” is hasonló folyamat eredménye lett, de az ír szabálykerülés visszaszorításához is kellett egyféle társadalmi összefogás. Azt hiszem, a korrupció bármilyen szinten történő visszaszorításához mindenek előtt az kell, hogy elfogadott legyen a társadalom alrendszerei közötti autonómia: a politikus ne akarjon vállalkozó vagy civil lenni, a vállalkozó ne küzdjön közhatalomért, és a civil se akarja átvenni a közhatalom helyét. Miben különbözött, különbözik a magyarországi, romániai oktatás a más, fejlettebb országokétól? A nyugat-európai oktatási rendszerek egyik fontos „előnye”, hogy az állami, önkormányzati intézményrendszer mellett a civil társadalmi (mindenek előtt alapítványi, vagy ha úgy tetszik magán – nem tévesztendő össze a magántanuló fogalmával, amivel kapcsolatban a napokban szólalt fel egy PD-L-s képviselő Bukarestben) oktatási formák már igen jelentős tapasztalattal rendelkeznek. Ezek a tapasztalatok lehetővé teszik egyrészt az oktatás napi folyamatában a kiterjedt intézményi és pedagógusi autonómiát. Másrészt pedig magában a közoktatási rendszerben inkább csak hangsúlybeli eltolódások vannak. Néhány hete fejeztünk be egy nemzetközi összehasonlító kutatást a fegyelmezés intézményrendszerének szabályozásával kapcsolatban, és mi magunk is meglepődtünk, hogy mennyire hasonlítanak ezen jogszabályi keretek a legkülönbözőbb közoktatási rendszerekben… Természetesen itt azért nem lehet megkerülni a pedagógus-képzés, pedagógus életpálya-modell stb. helyzetét sem. Mit értesz pedagógusi, intézményi autonómia alatt? Intézményi szinten az oktatás-szervezésnek a folyamatát, vagyis abban való önállóságot, hogy milyen formában történik az oktatás szervezése intézményen belül. Ugyanez a pedagógusnál, hogy saját óráját miként, milyen módszerekkel, technikákkal, eszközökkel működteti. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a pedagógus felébred reggel, és ez határozza meg, hogy mit tanít aznap, hanem rá kellene venni a pedagógust, hogy ne egyetemi disszertációnak tekintse a pedagógiai program megírását, hanem olyan lehetőségnek, amely keretet és ezáltal védelmet nyújt számára az oktatás folyamatában. Ha pontosan látjuk, hogy mit szeretne a pedagógus megtanítani, illetve azt milyen formában kéri számon, akkor megspórolunk egy rakás vitát. Tehát a pedagógusi autonómia alatt nem azt értem, hogy a tanár olyan értékelést adhat a diáknak, amit nem tud saját pedagógiai programjával alátámasztani. Viszont a pedagógiai program tartalma – amennyiben megfelel a formai kereteknek – legyen a pedagógus autonómiája. Milyen jogai vannak ma egy romániai pedagógusnak? Szükség lenne több jogot visszaadni a pedagógusnak, hiszen sokan panaszkodnak, hogy nincs a kezükben eszköz, hogy a gyerekeket fegyelmezzék? Ezzel a kérdéssel ma a világ szinte bármely pontján szembesül a pedagógus. Vagyis durván fogalmazva az iskolai erőszak kérdésében nem vagyunk lemaradva. Év elején került bemutatásra az oktatási jogok biztosa által a témában kezdeményezett átfogó szociológiai vizsgálat. Az eredmények azt mutatják, hogy egyrészt iskolai veszélyekről lehet beszélni, másrészt az iskolai erőszak elharapózódását jelentősen felnagyítja a nyilvánosság. Az oktatás egy hatalmas társadalmi alrendszer, ráadásul az oktatás folyamatában sok ember vesz részt, és rengeteg időt tölt el benne. Ebből következik, hogy a konfliktusok jelenléte elkerülhetetlen. Az kérdés, hogy miként oldják fel a konfliktusokat. A pedagógusok számára valóban nem állnak rendelkezésre korlátlan eszközök a diákok fegyelmezésére. Kérdés, hogy milyen eszközök kellenének. Nem hiszem, hogy megoldás lenne a pedagógusok „fegyverrel” való felvértezése (az is látszik, hogy a médiában megjelenő iskolai erőszakos cselekmények között a tanár-diák arányt is figyelembe véve valamivel több a pedagógus ámokfutó – a 100 főre jutó pedagógusok aránya nagyobb ebben a kérdésben, mint a 100 főre jutó diákoké, persze ettől még abszolút számban jelentősebb a „diákelkövetők” száma). Az eszközök kapcsán én inkább arra tenném a hangsúlyt, hogy legyen lehetősége a pedagógusnak, illetve az intézménynek alkalmazni olyan módszereket, amelyek lehetővé teszik a fegyelmezetlen diákok „kezelését”. Ilyen forma például az úgynevezett Texas-szoba, amely lehetőséget biztosít arra, hogy az órát zavaró diák pedagógus felügyelete mellett egy iskolai teremben „dühöngje” ki magát. Ebben a teremben akár egész órára, akár csak egy rövid időre elhelyezhető a diák, vagyis onnan saját döntése és a felügyelő megítélése alapján bármikor visszatérhet az osztályterembe. Az iskolának van egy fontos szerepe a társadalmi együttélésre való nevelés kapcsán is. Vagyis az oktatásból valamilyen okból kizártak nem lesznek a társadalom, közösség együttműködő tagjai. Ebben az értelemben adnék eszközöket a tanárok kezébe, és nem abban az értelemben, hogy az oktatás rendszeréből eltávolítható legyen a renitens diák. Természetesen ezek felvetnek finanszírozási és pedagógus-létszámbeli kérdéseket is. Viszont sokkal érdekesebbnek tartanám, ha ezekről a technikákról, módszerekről vitáznának a közoktatás döntéshozói. És persze a pedagógusokon túl rengeteg civil szervezet tudná segíteni a folyamatot. Mi annak idején a Bolyaiban ezt magunk között, a diákszervezetek (DéeSz) működtetésével, közvetítésével többnyire megoldottuk. Milyen problémákkal küzd a mai európai és milyenekkel a romániai oktatás? A tömegesedés az egyik legnagyobb probléma, de erre volt egy válasz az MBA képzések, mint elitképzések kapcsán, másrészt pedig éppen most indul egy érdekes magyar innováció: Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke indítana egy informatikai egyetemet, ami némileg új alapokra helyezné az egészet. Az Aquincum Institute of Information Technology (AIIT) néven futó intézmény alapvetően a hozzáadott értékekre fókuszál. De ne menjünk át a határon, a napokban a Sapientia marosvásárhelyi karán jártam, ahol jónéhány olyan informatikai, fizikai innovációt mutattak meg nekünk, amelyek a világon egyedülállóak. Vagyis ezek a tendenciák afelé mutatnak, hogy lehet elitképzésben is gondolkodni, akár még erdélyi magyar egyetemen is. A közoktatás területén jelentős probléma a gyermeklétszám csökkenése. Már most szembesülnek a döntéshozók, polgármesterek, szülők azzal a ténnyel, hogy a csökkenő gyereklétszám átalakítja az oktatási intézményi térképeket. Ez intézményi szinten egy komoly versengést hoz majd be: már általános iskolában is olyan plusz szolgáltatásokkal versengenek az intézmények, amelyeket figyelembe véve döntenek a szülők arról, hogy melyik intézményt válasszák gyereküknek. Ugyanakkor a gyereklétszám csökkenése makroszinten közpolitikai döntést igényel: jelentős költségvetési erőfeszítések árán fenntartjuk-e a kisiskolákat, vagy pedig oktatási központokat hozunk létre. Nem fejtegetném az egyes álláspontok melletti vagy elleni érveket, mert nem az én dolgom, viszont az biztos, hogy késre menő vitákat generál már most is, és ezek a kérdések jelen vannak Magyarországon és már európai országokban is. A tömegesedést nem lehet megakadályozni, milyen szűrőket lehetne bevezetni? A tömegesedést nem biztos, hogy meg kell akadályozni. Inkább azt mondom, hogy jól el kell választani egymástól a tömegképzést és az elitképzést. És elitképzés alatt a szakképzést is értem. Az egyetem elvégzése lassan ugyanolyan súllyal bír, mint régen az érettségi. Mi lehet a disztingváló elem manapság a diákok között? A mesteri, a doktori? Igen, mindenképpen az MA és a PhD fokozatok tesznek különbséget, és nem utolsó sorban nagy hangsúlyt kap az egyetem/felsőoktatási intézmény hírneve, elfogadottsága is. Melyek a legújabb tendenciák az európai, nyugati oktatásban? A projekt-szemlélet az egyik legfontosabb betörés az európai közoktatásba, illetve az életen át tartó tanulás immár folyamatos megjelenése és térkitöltése. Egyre több olyan oktatási folyamat indul el, ami felnőtteknek szól. Az egyik európai szintű törekvés a Youthpass volt, és most érdekes, hogy például az önkéntességet kiterjesztették az ifjúsági korosztályról az öregekre is. Vagyis az 55 év felettiek is mehetnek önkéntesnek európai pénzen az egyik országból egy másikba. Egy biztos, a tudásalapú társadalomban a szellemi teljesítmény felértékelődött, hiszen a piac szinte azonnal visszaigazolja azt. Vagyis ma már a materializmus ebben az értelemben mindenképpen véget ért, hiszen a szellemi teljesítmény azonnali hozzáadott értéket jelenít meg. Látjuk ezt a marosvásárhelyi cégünknél, a Novocomnál is, ahol a munkatársak szinte állandó képzésben vannak, és itt nem valamiféle nyugati minta átadása (lásd a Team Building, most bemutatott filmben megjelenő dilemmát), hanem sokkal inkább a cégen belüli folyamatok kezelése érdekében. Az oktatási jogok biztosa nagyon fiatal stábbal dolgozik, és a klasszikus közigazgatástól eltérően állandóan bátorítja a fiatal jogász kollegákat, hogy iratkozzanak be PhD-re, pályázzanak meg európai közigazgatási ösztöndíjat (most pl. van egy Bosch-ösztöndíjas kollegánk, aki a német közigazgatásba tekint be), csináljanak projekteket (vidéki út, EFOTT-on és Szigeten való megjelenés), kutatásokat (iskolai veszélyek vizsgálat, vagy a Fegyelmik a világban). Tehát nem a tipikus közigazgatási életpályára ösztökél az ombudsman, ami azt jelentené, hogy lassú, de biztos előrelépésekkel a közigazgatás csúcsa fele törhet egy ambiciózus fiatal. Sokkal inkább a dinamizmusban hiszünk: menjen és próbálja ki magát a legkülönfélébb helyzetekben. Véleményem szerint ma erre a nyitottságra van szükség a közoktatásban is. Mennyiben követi a romániai oktatási rendszer a nyugati példákat? Természetesen átvételre kerülnek bizonyos minták, azonban ezek nem annyira mélységükben vannak vizsgálva, mint inkább a nyilvánosság számára is látható formák, éppen ezért nem is érdemes mélyebben belemenni. Ilyennek tartom a minap a parlamentben felvetett magántanulóság kérdését. A képviselőasszony úgy beszélt róla, hogy közben nincs végiggondolva, hogy ez mit is jelent. A média pedig azonnal hozza, hogy márpedig az európai, erre szükség van. Nem vitatom, de nézzük meg egy kicsit mélyebben a kérdést, ne azért vegyük át, mert európai. A magántanulóság Magyarországon jelentős problémákat vet fel, mert amikor kitalálták, akkor a sportolók és művészetekben aktív diákok számára találták ki, ma pedig már a problémás gyerekek „kezelését” látják benne. Lássuk be, egy olimpikon sportoló és egy hiperaktív gyerek nem ugyanazt az oktatási formát kívánja meg. A változás lassan megy végbe, a román oktatási miniszterek az érettségin, a képességfelmérő vizsgákon változtatnak, de mire lenne igazán szüksége a romániai oktatásnak, hogy felzárkózzon a mai, korszerű oktatási rendszerek sorába? Egy biztos: a román oktatás, mint közpolitikai vita ebben óriásit téved, hogy gyakorlatilag csak az érettségi kérdése jelenik meg. Bocsánat, még egy állandó napirendi pont van: több pénz kell az oktatásra. A román oktatásnak (közoktatásnak, felsőoktatásnak és természetesen a szakképzésnek és felnőttképzésnek is) az első számú fontos lépése az kellene legyen, hogy valamilyen víziót fogalmazzon meg. Băsescunak volt egy ilyen jellegű kezdeményezése, azonban – ahogy ezt tőle megszoktuk – nem volt több szavazatszerzési törekvésnél. Ha lenne ilyen előremutató vízió, amely zsinórmértékként szolgálna minden egyes konkrét oktatáspolitikai lépésnél, akkor az lehetővé tenné, hogy minisztereken, kormányokon túlmutató folyamatok indulhassanak el. Tudom, ez illúzió… Sokat beszéltünk az elitképzésről, de mi a helyzet a szakmunkásokkal, róluk nagyon kevés szó esik általában a médiában, pedig sok cég humán-erőforrás problémákkal küzd? Némileg átalakult a szakmunkás fogalma az elmúlt húsz esztendőben. Egyrészt a nagy ipari létesítményeket felszámolták (arról lehet vitatkozni, hogy ez jó vagy rossz, de jelen kérdés szempontjából nem érdemes), az ipari termelés jelentős része ma globális, Kínába és Indiába koncentrálódik. Ugyanakkor a technológiai fejlődés oda vezetett, hogy egyre kevesebb kétkezi munkásra van szükség. Mindezeket figyelembe véve, én nem azt mondanám, hogy a klasszikus értelemben vett szakmunkásokra van szükség, hanem azt, hogy szakemberekre. Persze tág még ez a fogalom is, és akkor úgy szűkíteném, hogy a humán értelmiségi túltengése mellett az egyensúly helyreállítása érdekében jó lenne több helyet biztosítani a felsőoktatásban a természettudományos képzésnek. Ugyanez igaz a középfokú képzésre is. Ma Romániában a középiskola alapvetően líceumot jelent. Magyarországon ez némileg másként van. A gimnáziumi és szakközépiskolai képzés ad érettségi oklevelet. Előbbi elméletibb, utóbbi gyakorlatibb képzést nyújt (hogy ez a valóságban mennyire érződik, az leginkább iskolánként változik.) Ezen kívül van egy szakiskolai vonal, ami jelentős támogatást kap a szakképzési alapból. Ennek a működése Romániában egyelőre kérdéseket vet fel, de a hozzá kapcsolódó EU normatívák miatt teret fog kapni. Ugyanakkor tudni kell, hogy Magyarországon is van egy jelentős biznisz-vonala ennek. Vagyis a szakképzési alapból gyakorlati helyként részesülő cégek ezt úgy fogják fel, mint bevétel-kiegészítés, ezért közel sem a gyakorlati oldal kerül előtérbe. De erről sem mondható el, hogy mindent átható. Hogyan lehetne a szakmunkásképző becsületét visszahozni? Mindenek előtt a képzés színvonalával, illetve a képzés gyakorlati oldalának kidomborításával. Amikor Bojár Gábor arról beszél, hogy informatikai egyetemet indít Budapesten, akkor azt el is hiszi mindenki, hogy ott valóban színvonalas képzés lesz. Ugyanez igaz lehet, ha a cégek még hangsúlyosabban elkezdenek részt vállalni a szakképzés folyamatában, ez egyszerre érdeke a cégnek, hiszen olyan munkaerőt kap vissza, aki az ő elvárásainak megfelel, és nem kell újraképezze, és érdekelt az oktatási rendszer is, hiszen az ő oldaláról forrásbevonás történik. Sokat szidjuk a romániai oktatási rendszert, de külföldön többnyire megállják helyüket az itt végzettek. Mi a magyarázata ennek a tulajdonképpeni ellentmondásnak, hogy mindenki szidja a rendszert, de mégis sikeres embereket képez? Ez azért egy nagy általánosítás, szerintem ennél árnyaltabb a kép. Nem hiszem, hogy az egyéni eredmények az oktatási rendszer eredményei. Vagyis külön kell választani az elitképzést és a tömegoktatást. Ha ezt nézzük, akkor nagy a szakadék a lemorzsolódó diákok és a tudományos világban jelentős teljesítményt felmutatni képes fiatalok között. Szerintem nem a rendszer képez sikeres embereket, hanem az egyes oktatási formák lehetővé tesznek kiugró teljesítményeket. Az oktatási integráció rákfenéje pedig éppen ez, hogy egyenletessé teszi a teljesítményt is. Ha egy ciklusra te lehetnél a román oktatásügyi miniszter, mit tennél? Az oktatási miniszter politikus kell legyen. Vagyis legfeljebb vizionálhatunk, és nem lenne jó, ha bármely potentát úgy érezné (mégiscsak az hangzott el a napokban, hogy az RMDSZ-ben annyi államtitkárjelölt van, hogy az EU 27 tagállama összes kormányának minden államtitkári székébe jutott volna egy romániai magyar), hogy bejelentkeztem erre a pozícióra. De van néhány olyan lépés, amit igen gyorsan meg lehet tenni. Kérdés persze, hogy egy ciklus után mi marad meg. Ilyen például annak megfogalmazása, amiről fentebb is beszéltem, hogy milyen is a román közoktatás víziója, és ebből mit vállal a kormány. Ha ez a keret megvan, akkor fokozatos munkával fel lehet rá fűzni azokat a közpolitikai döntéseket, amely a közoktatási struktúrát, a felsőoktatás formáit és a szakképzést is összerakják, és a finanszírozást megoldják. Szerintem nem kellene ezen túlmenjen egy miniszter. Maradjon meg politikusnak, és ne akarjon az ország főpedagógusává válni. Forrás: Transindex.ro 2010. május 6.OKTATÁSI KEREKASZTAL – Erős magyar intézményrendszer kellA pedagógusok társadalmi megbecsülésre vágynak, a diákoknak nehezebb a felvételi első osztályba, mint egyetemre. Mi is ez? A Közéletre Nevelésért Alapítvány, Transindex és az Erdély FM kezdeményezte, a Janovics Jenő Alapítványnál tartott kerekasztal-beszélgetés témája az oktatási törvénytervezet, ezen belül pedig az általános és középiskolai oktatás volt. A beszélgetésen részt vett Batizán Emese szociológus, CEMO-aktivista, Bartos Miklós, az erdőszentgyörgyi iskolaközpont volt igazgatója, Bodolai Gyöngyi, a Népújság szerkesztője, Beke Gyöngyi, az Erdőszentgyörgyi Iskolaközpont földrajztanára, Csegzi Sándor marosvásárhelyi alpolgármester, tanár, Horváth Gabriella, a Bolyai Líceum igazgatója, Kacsó Erika iskolapszichológus, Talentum Alapítvány, Kupán Edit, a Bălcescu iskola igazgatója, Pethő László, az Elektromaros Líceum tanára, valamint Szigeti Enikő CEMO-aktivista. Moderált Kósa András László szociológus, a Közéletre Nevelés Alapítvány kutatója. Portálunkon a vita szerkesztett átiratát közöljük. Kósa András: Állandóan változik a tanügyi törvény. Most úgy tűnik, a kormány igazán nagy fába vágta a fejszéjét, és a teljes struktúrát átszabta: kiterjesztette az általános iskolát, a középiskolát három évesre csökkentette, illetve a tankötelezettséget 16 éves korban rögzítette. Továbbá meg lett szabva, hogy általános iskolában csak heti 20 órájuk lehet a diákoknak, míg középiskolában 25 órát lehet tanítani. Hogyan látják, ez sok vagy kevés? Horváth Gabriella: – A heti 25 órás előírás szerintem irreális: ebben nincsenek benne a magyar órák. Utánaszámolva kiderül, magyar tagozatú líceumok esetében 32-33 körül mozog az óraszám. Ott vannak ugyanakkor a kétnyelvű vagy intenzív osztály-típusok, melyek eleve nagyobb óraszámmal működnek. Ilyen szempontból tehát sajnos nincsen nagy változás. Az óraszám csökkentését a tananyag átstrukturálásával kellene megoldani: ki kellene venni olyan dolgokat, melyeket később, a szakosodás folyamán ráérnek megtanulni a diákok. Még egy megjegyzés az óraszám-csökkentéssel kapcsolatosan: mivel évek óta folyt a cirkusz emiatt, a minisztériumnak tavaly zseniális megoldása volt: kivett egy testnevelés-órát a heti kettőből, valamint összevonta a rajz- és zeneórát. Nem kell tehát zenekultúra, művészeti kultúra, és testnevelés sem kell. Ez volt a megoldás. Bartos Miklós: – Szerintem a jelenlegi óraszám túl sok: a tanulók túlterheltek, és ezt el kell kerülni. Az egyik lehetséges megoldás az lehetne, ha általánossá tennék és kiterjesztenék a délutáni oktatást. A foglalkozások egy része átcsúszhatna délutánra, másrészt csökkenhetne a kötelező tantárgyaknak a száma is: enélkül nem tudunk zöld ágra vergődni. Persze mindenki félti a katedráját, de össze lehetne hozni az interdiszciplináris oktatást: meghatározott óraszámot egyik tantárgy keretében, és ugyanazon a vonalon mehetne a rokon tantárgyak oktatása is. Horváth Gabriella: – Bizonyos humán osztályokban van “tudományok” néven ismert tantárgy, ami matematika, fizika, biológia és kémia kombinációját jelenti. Azonban a tankönyv nem lett lefordítva magyarra, továbbá túlságosan magas szintű: például nagyon sok kemény biológiát tartalmaz, olyasmiket, amiket biológia órán sem tanulnak a diákok. Ilyesmit nem lehet humán osztályoknak megtanítani. Tehát jó lenne ez a tantárgy, de megfelelő tartalommal. Valóban túlterheltek a diákok? Pethő László: – A diákok túlterheléséről sokat beszélnek, de én nem tudok egyetérteni ezzel: a diákok nincsenek túlterhelve, a diákok nem tanulnak. Az otthoni tanulás napi 10-15 percet jelent egy átlagos diák számára. Persze vannak csúcsdiákok is: csakhogy számukra szinte lehetetlen megtanulni azt a tananyagot, ami le van írva a tantervben. A tanár sem tudja leadni az anyagot. Szakoktatás ma Pethő László: – Én megkérdőjelezem, Romániában van-e jelen pillanatban szakoktatás? A szakoktatás 8 éve kapott egy súlyos, övön aluli ütést, amikor megszüntették a csoportbontást. Szlovákiában 30-as osztálylétszámnál három csoportban folyik a munka; Magyarországon és Szerbiában két csoport van biztosítva. Nálunk megszűntek a csoportok, és ehelyett modulrendszerű szakoktatásra tértünk át: a tizenegyedikeseknek például tizenegy moduljuk van az év folyamán, azonban a modulokat csak az év végén zárják le – és nincs félévi értékelés. Ez szerintem katasztrofális következményekkel jár. Az új tanügyi törvénytervezet a csoportbontásról nem ír, ugyanakkor a tervezetben olyan aberrációk vannak, hogy a mérnökképzésben nincsen érettségi matematikából és fizikából. Hiába tömjük elmélettel annak a diáknak a fejét, aki nem akar tanulni: annyit érünk el vele, hogy 15 percet fog otthon készülni. Ha a gyakorlat érdekli a diákot, akkor inkább építsen egy villanycsengőt, mint hogy fizika- vagy elektrotechnika feladatokat oldjon. Ehhez képest 5-8. osztályban már nincsen kézimunka-óra. Hol vannak a tanárok? Csegzi Sándor: – Nem csak a diák oldaláról kell nézni a problémát: a legnagyobb gond az, hogy nincsenek olyan tanárok, akik eléggé műveltek ahhoz, hogy átfogóbb típusú tantárgyakat le tudjanak adni. A jelenlegi oktatási rendszer nem ezt követi. Romániában ma jószerével nincsen pedagógus-képzés: a szerencsésebbeknek van némi pedagógiai érzéke és meg tud élni a pályán. Akiknek nincsen érzékük ehhez, egy csomó roncs gyermeket nevelnek. Ez szerintem egy fontos aspektus amiről gondolkodni kéne, annak ellenére, hogy a tanügyi törvény-tervezet ezekről a kérdésekről egyáltalán nem beszél. Iskola és valós világ Kacsó Erika: – A régi és az új pedagógiai szakkönyvek is azt írják le, hogy az iskola elsődleges célja olyan attitűdök, készségek, kompetenciák kifejlesztése, melyek révén a gyermekek meg tudnak felelni a mindennapi élet elvárásainak. A valóság azonban gyökeresen más: az iskolákban információk leadása folyik, mely nagyon távol áll a kompetenciák fejlesztésétől. Vannak 9,70-es médiával rendelkező, nagyon jó képességű gyermekek, akik azonban szociális kompetencia szempontjából hátul kullognak. Őket az életre nem készíti fel az iskola. Hiába rendelkeznek megfelelő képességekkel ezek a gyermekek, fontos, hogyan élnek az adottságaikkal: hogyan kommunikálnak, hogyan tudnak kapcsolatokat létesíteni, hogyan “adják el” önmagukat. Csegzi Sándor: – Megfigyelhető, hogy miközben interneten nagyon jól kommunikálnak a gyermekek, ha négyszemközti beszélgetésre kerül sor, nem tudnak épkézláb mondatokat megfogalmazni, nem tudnak viselkedni. Kacsó Erika: – Nagyon szépen le van írva mindez a pedagógiai könyvekben, azonban szerintem nagyon nehéz a váltás a pedagógusok részéről. Miután az ember harminc évig alkalmazott egy módszert, nem mehet be, és nem állhat a feje tetejére. Nem megy a bohóckodás, a gyermekek figyelmét felkeltendő. Ahhoz, hogy ez a váltás sikerüljön, a pedagógusnak a mentalitásán, attitűdjén, életfelfogásán, értékrendjén kell változtatni. Ez hatalmas rugalmasságot igényel részéről. Csegzi Sándor: – '96-ig a magyarországi fizika-kémia versenyeket uralták az Erdélyből jövő diákok: az első tíz helyen alig lehetett magyarországi diákot találni. Mára sikerült lerontani a romániai oktatást, így a magyarországi versenyeken nem tudunk ilyen mértékben tarolni. Ilyen téren tehát nincs előrehaladás. Persze ez nem azt jelenti, hogy rossz irányba tartunk olyan szempontból, hogy lehet, a megélhetésre kezdtük el felkészíteni a diákokat a tantárgyversenyeken való győzelem helyett. Csakhogy azt látjuk, hogy míg a múltban egy 17-18 éves, érettségizett fiatal már készen állt a munkaerőpiacon való részvételre, addig ma ott tartunk, hogy a fiatalok 27-28 éves korukig tanulnak, és még így sem felelnek meg a piac elvárásainak: a munkahelyükön kell tovább képezni őket. Kósa András: Kiváltható-e azzal a délutáni oktatás, hogy a civil szervezetek valamilyen oktatási tevékenységet folytatnak a kötelező órákon túl? Szigeti Enikő: – A CEMO az elmúlt években megpróbálta bevinni az iskolákba az emberjogi nevelést. Ehhez létezik uniós szintű támogatottság, az EU minden országában megjelent egy Compass című könyv, mely több korosztálynak kidolgozott, személyiségfejlesztő és attitűdformáló interaktív gyakorlatokon és közös munkán alapszik. Ez az emberi jogi képzések képzési könyve. Azonban nagyon fontos, hogy az iskola befogadó legyen: nem ismerem más szervezetek tapasztalatait, azonban mi azt láttuk, hogy vannak akadályok ilyen téren. Nem alakult ki ilyen gyakorlat, dolgozni kell az együttműködésért, fel kell építeni a bizalmat. Egyébként az ilyesfajta kezdeményezések nem csak emberjogi nevelés, hanem más tematikákban – például környezeti nevelés terén – is fontosak lennének. Jó lenne, ha a civil szervezetek aktivistái nem csak ad hoc módon jelennének meg, hanem folyamatos jelenlétük lenne az iskolákban. Egyébként én szülőként is hiányolom az extrakurrikuláris tevékenységeket: gyermekem nagyon sok körre jár iskolán kívül. Olyan tevékenységek ezek, melyeket iskolák is könnyen megszervezhetnének: sem a gyermeknek, sem pedig a tanítónak nem jelentene plusz terhet, az iskola pedig szélesíthetné a tevékenységi körét. További szempont, hogy használni lehetne a tantermeket – az iskolán kívül a civil szervezetek ugyanis sokkal szerényebb infrastruktúrával rendelkeznek. Kósa András: Hadd kérdezzem meg, van-e értelme a 16 éves tankötelezettségnek ebben az értelemben, vagy az csak valamiféle fejkvóta, iskolafenntartási szempontból szükséges? Pethő László: – Van. Tanítani kell a gyerekeket, de minőségi oktatás kell. Jelenleg nincsenek minőségi tanárok, sem a modern, sem pedig a szó klasszikus értelmében. Áprilisi tréfaként például a gyerekek eltüntették az egyik tanár régi, megsárgult cetlijét: az beleőrült, hogy cetli nélkül ő honnan adja le az anyagot? Bartos Miklós: – Még Andrei Marga minisztersége idején volt egy olyan elképzelés, hogy a német modellt vezetik be. Ennek az a lényege, hogy megmarad az óvodai-elemi oktatás, és az elemi oktatáshoz kapcsolódik az 5.-6. osztály. Hatodik osztályban aztán szétválik a tanítás, szak- illetve elméleti oktatásra. A jó képességűek elméleti líceumban folytatják tovább tanulmányaikat, míg a gyengébbek szakmát tanulnak. Bodolai Gyöngyi: – Szerintem a 16 éves tankötelezettség a legnagyobb problémája ennek a törvénynek. Ceauşescu idején is volt ilyen próbálkozás: vidéken bevezették a kötelező tíz osztályt, aminek az lett az eredménye, hogy a tizedik osztály után tömegesen hagyták ott az iskolát a diákok. Szerintem bűn egy jó képességű gyereket még egy évig egy olyan vidéki településen, olyan környezetben tartani, ahol egyedül csak ő akar tanulni. Régebben már 6.-7. osztályban kiválasztották a tehetségesebb diákokat, akik aztán tovább tanulhattak. Bolognai folyamat és a diákok “parkoltatása” Bartos Miklós: – Ebben az esetben a tanügyi törvénynek van egy pozitívuma is. Van ugyanis egy olyan kitétel, hogy az egyetemi hároméves, általános képzéshez még hozzáadódik két év mesteri, ami lehetővé teszi a szakemberek kiképzését. Csegzi Sándor: – Igazából itt a bolognai folyamatról van szó: adnak mindenkinek három évet, aztán elválik, hogy kiből mi lesz. Annyit értek el, hogy most a fiatal nem 18 évesen érik be, hanem 22-23 évesen. Bodolai Gyöngyi: – A bolognai rendszer azon az elgondoláson alapul, hogy parkoltatni kell a fiatalokat, hiszen nem tudunk nekik munkát biztosítani. Elküldjük őket mesterizni, aztán doktorálni, majd miután letette a doktorátust, a munkaadó azt veti a szemére, hogy túlképzett, nem tudják megfizetni. Csegzi Sándor: – Ugyanakkor nem biztos hogy mindenki egyetemet kell végezzen. Ráadásul a jelenlegi rendszer olyan aberráns helyzeteket szül, hogy a Bolyaiba első osztályba felvételivel lehet bejutni, míg egyetemre pusztán csak kérvényezni kell a felvételt. Tanárok megbecsülése Csegzi Sándor: – Felmerül, hogyan lehetne a jó pedagógusokat megtartani? Meg kell őket fizetni – a pedagógusok közül sokan azért menekülnek a tanügyből, mert nem tudnak megélni abból a fizetésből, amit kapnak. A tanároknak is vannak igényei, méghozzá intellektuális munkájuk révén úgymond költségesebb igényeik vannak. Persze itt nem az autó minőségére gondolok. Valamikor a pap mellett a tanító volt a legfontosabb ember a faluban. Mindenki ismerte és számon tartotta azt a két-három tanárt, aki kiemelkedett a közösségből. Most ki foglalkozik a tanárokkal? Az új oktatási törvény ilyen szempontból sem hoz megoldást. Kósa András: Provokatív leszek: mi az a pénz, amivel meg lehet fizetni egy pedagógust? Gondolom, mindenki azt mondaná, ha egy kicsivel többet keresne, már jobb lenne. De ha mindenki többet keres, az infláció révén ez lenullázódik, és akkor újból meg kellene növelni. Csegzi Sándor: – Nagyon rosszul fejeztem ki magam: nem pénzt kellett volna mondjak, hanem megbecsülést, melynek egyik része az anyagi kompenzáció. A pedagógusok elsősorban társadalmi megbecsülésre vágynak. Oktatási nehézséggel küzdő gyermekek Kacsó Erika: – Bár a törvénytervezet megemlíti az oktatási nehézségekkel küzdő gyermekeket, azt hiszem, ezen a téren nagyon rosszul állunk. Nem léteznek ilyen gyermekekkel foglalkozó intézmények, alternatív oktatási eszközök, és a jogi háttér sem világos. Diszlexiás gyerekekkel például országos szinten egyedül a mi iskolánk foglalkozik. Pethő László: – Az a baj, hogy miközben ezek intelligens, értelmes gyerekek, a sor végén kullognak, majd kiszorulnak az oktatási rendszerből, mert nem képesek felvenni a versenyt a többi diákkal. Szigeti Enikő: – A magyarországi rendszerben a diszlexiásokat differenciáltan értékelik: a tanár nem ugyanazokat a módszereket használja számonkéréskor. Az osztályon belül is lehetőséget kapnak a többiekkel együtt dolgozni. A törvény Romániában nem beszél diszlexiáról, hanem “különleges szükségletekkel rendelkező gyermek” megfogalmazás van érvényben: kicsit olyan ez, mintha Romániában nem lennének diszlexiás gyermekek. Ezt tehát még nem sikerült tudatosítani a civil szférának. Kacsó Erika: – Mi írtunk ez ügyben a minisztériumba, de nem jött válasz rá. Bartos Miklós: – Ceauşescutól származik az az elgondolás, hogy fel kell számolni az oktatási nehézségekkel küzdő gyermekek számára létesült iskolákat, mert Romániában nincsenek ilyen gyermekek. Képzeljék el hogy ha Marosvásárhelyen is gondot jelent ezeknek a gyermekeknek a kezelése, akkor mi a helyzet a falusi iskolákban? Kósa András: – Hadd világítsam meg a kérdést finanszírozási oldalról. Járjon-e a tanulási problémákkal küzdő gyermekek után nagyobb fejkvóta? Elvileg ez indokolt lenne, hiszen nagyobb odafigyelést, ráfordítást, több pedagógust igényelnek. Csakhogy a magyarországi példa azt mutatja, hogy ahogy bevezették a diszlexiások után járó magasabb fejkvótát, egyes vidékeken 200 százalékkal nőtt a diszlexiás gyermekek száma. Helyi iskola vs. iskolaközpont Csegzi Sándor: – A mostani finanszírozási rendszer lehetőséget ad arra, hogy egy közösség – akár egyház vagy civil szervezet – fenntartsa a saját iskoláját. Így nem a tanfelügyelőség fogja eldönteni, hogy egy osztály megmarad-e hat gyerekkel vagy sem. Ebben én főként a kisebbségi oktatás szempontjából nagy lehetőséget látok, hiszen ilyen körülmények között a szociális igények mellett a tehetséggondozást is lehetne kezelni. Kósa András: Épp Erdőszentgyörgy kapcsán merül fel a kérdés, hogy ha a megye hatáskörébe kerülnek a középiskolák, akkor például egy erdőszentgyörgyi líceum leépülhet, pusztán amiatt, hogy a megyei önkormányzat politikai összetétele nem kedvező? Bartos György: – Valószínű, hogy a megyei tanácsnak való alárendelés ellehetetlenít erdőszentgyörgyi, szovátai vagy nyárádszeredai líceumokat. Amúgy távlatilag szerintem iskolaközpontokat kellene létrehozni – nem lehet középiskolákat fenntartani vidéken akkor, amikor a tanács saját alkalmazottait sem tudja fizetni. Gondot okoz a gyermekek száma is: míg korábban Erdőszentgyörgy környékén még három általános iskola volt, mára már egyet is alig tudnak fenntartani a törvényben megszabott osztálylétszámmal. Sem Gegecen, sem Rigmányban, vagy Havadon nincs több tíz-tizenöt helyben dolgozó családnál. Rajtuk kívül mindenki a központok felé igyekszik, mivel itt lehet megélhetésre szert tenni. A megoldás tehát az, hogy buszokkal vigyük a gyerekeket a legközelebbi iskolaközpontba. Rosszabb esetben a bentlakás is felmerülhet. Kósa András: Az iskolaközpontok létrehozása ellentmond annak a törvénytervezetben szereplő megjegyzésnek, vagy ha úgy tetszik, kiskapunak, miszerint bármely közösség fenntarthatja a tanintézményét. Kolozs megyében például szintén hiába próbálják megszervezni az iskolaközpontokat, a szülők inkább a helyi román iskolába íratják gyereküket, hogy ne kelljen ingázzanak. Kolozsváron egyébként kiürülőben vannak a nagy múltú tanintézmények, mert a város akkora lett, hogy komoly logisztikai kérdéssé vált valamelyik külvárosból naponta eljuttatni a gyermekeket a Brassaiba vagy Apáczaiba. Kupán Edit: – Szerintem már csak azért is meg kellene tartani az iskolákat, mert a jövő a vidéken maradásról szól, arról, hogy az emberek helyi szinten szervezik meg életüket. Persze most finanszírozás szempontjából nem könnyű, de ezt az átmeneti időszakot át kell tudni vészelni. Bartos Miklós: – Csakhogy itt felvetődik az, hogy mennyire hatékony egy vidéki iskola mondjuk Bözödön? Milyen tanerő kerül ki Bözödre, és milyen színvonalon zajlik az oktatás? Nem jobb behozni a gyermekeket az iskolaközpontba? Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy az iskolaközpont-modell elsősorban magyar többségű vidéken működik, ilyen szempontból a szórványvidék problémás. Illetve az elemi oktatást mindenképpen helyben kell tartani, hiszen az a falu, ahol megszűnik az elemi oktatás, el van veszve. Iskolafenntartás Csegzi Sándor: – A törvénytervezetben eléggé homályosan van megfogalmazva, hogy pontosan hogyan is alakul majd a tulajdonviszony? Egyes paragrafusokban azt olvashatjuk, hogy az iskola állami tulajdon. Máshol kimondják, hogy a központi tulajdon mellett egyes esetekben a megyei és helyi tanács is tulajdonos lesz. Kérdés, hogyan lesz ez leosztva – erre valamilyen metodológiát ki kell dolgozni. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy finanszírozást tekintve jobb helyzetben lesz bármelyik líceum, ha átkerül a megyei tanácshoz. A megyei tanács kasszájába ma kevesebb pénz folyik be, mint a városi kasszákba, tehát ha fejkvótát kell adni, akkor a város könnyebben elő tudja teremteni a szükséges pénzt, mint a megye. Az iskolákkal együtt mindenképpen központi támogatás is szükséges: ha ma megkapnánk az iskolákat és csak az önkormányzaton állna a finanszírozás, akkor bebukna minden iskola. Az egészségügyi minisztérium például az iskolaorvosokkal együtt átadta a vonatkozó költségvetést is – ennek így van realitása. Ha azonban ez nem így alakul, akkor visszafele léptünk. Kósa András: Hogy látja a Bolyai aligazgatója ezt a fejkvótás-fenntartós-épület-tulajdonjogos kérdéskört? Horváth Gabriella: – A Bolyai számára ez egy kettős helyzet: az épület nem a miénk, nem állami, hanem egyházi tulajdon, de ugyanakkor két állami iskola működik benne. A fejkvóta nekünk is jár ugyanúgy, mit bármelyik más iskolának. Számításaink szerint a jelenlegi fejkvótával nem kerülünk bajba, azonban sok iskolának gondot fog okozni a fejkvóta. A Művészeti Líceumnál kiszámolták, fél évre elég az összeg, mivel ott nagyobb az önköltség. A városi és vidéki kis iskoláknál biztosan lesznek gondok, hiszen ha a fejkvóta rendszer a jelenlegi állapotában marad, akkor sem tanárok fizetésére, sem iskolafenntartásra nem lesz elég pénz. Mi az, hogy magyar osztály? Pethő László: – Fel kell tenni a kérdést, pontosan mit is értünk a magyar osztály megnevezés alatt? A tanügyi törvény szerint magyar osztályokban a román irodalmon kívül minden tárgyat magyarul oktatnak. Maros megyében, ahol a magyar ajkú lakosság számaránya 43 százalék, a szakoktatásban a szaktantárgyak 80 százalékát románul oktatják, román ajkú kollégák. Ez eleve jogtalan, arról nem is beszélve, hogy ez megyei szinten 30-35 magyar mérnök számára jelentene állást. A román kolléga amúgy lehet, hogy jó tanár, de az Elektromaros líceum diákjainak 40 százaléka nem vásárhelyi: vajon hány felső- vagy közép-nyárádmenti diák ért annyira románul, hogy a szakszöveget megértse? Kacsó Erika: – Sajnos nem csak a szaktantárgyakat, hanem elemi osztályokba az idegen nyelvet, választott tantárgyat, informatikát románul tanulják a diákok. Szigeti Enikő: – Ha a finanszírozás helyi szintű lesz, lehet, hogy ez megváltozhat. Sokat jelent az, hogy az ember olyan hivatalnokhoz fordulhat, akiről tudja, hogy érti a problémáját. Nehéz elmagyarázni egy más közösségben élő, más problémákkal küszködő embernek azt, hogy miért gond az, hogy a gyermekem már első osztályban román anyanyelvű tanárral tanulja az angolt, vagy hogy a tornatanár is románul beszél és a gyerek nem érti mit mond. Kósa András: Egy iskolavezetőnek milyen mozgástere van ebben a kérdésben? Kupán Edit: – Szerintem a legfontosabb az, hogy a szülők tudják, milyen jogokkal rendelkeznek. Tudják, hogy nekik joguk van ahhoz, hogy a gyerekeik az anyanyelvükön tanulják ezeket a tantárgyakat. Mivel az igazgató általában nem akar konfliktushelyzetbe kerülni, ezért rendszerint a szülők kell lépjenek. Csegzi Sándor: – Nem kell elfelejteni, hogy a szülő egyben választópolgár is. Tehát a szülőnek nem csak annyi szerepe lesz, hogy bemegy és vitatkozik az igazgatóval vagy a tanfelügyelővel, hanem eljöhet a polgármesteri hivatal elé és elmondhatja, hogy legközelebb a szavazatát másképp irányítja. Szigeti Enikő: – Maros megyében a magyar gyermekek opciói igencsak leszűkültek. Marosvásárhelyen két iskola, a Bolyai és a Művészeti Líceum között lehet választani, illetve ha a szakoktatásra esik a választás, akkor nagyjából román nyelven fog tanulni a gyerek négy éven át. Míg több helyen zajlik román nyelvű művészeti oktatás, a Művészeti Líceumban lecsökkentették az osztályok létszámát. 15 helyet szerettek volna biztosítani, annak ellenére, hogy ebben a líceumban bizonyítottan 20-25 gyermek szeretne tovább tanulni ötödikben és kilencedikben is. Azoknak a gyerekeknek, akik nem jutnak be a művészetibe, nagyon leszűkül a mozgásterük: a Bolyain kívül nincsenek erős és jó magyar gimnáziumok. Ugyanakkor nem feltétlenül akar mindenki a Bolyaiba menni. Second hand érzés a diákok között Pethő László: – Marosvásárhelyen akkut problémává vált az, hogy nincsen magyar szaklíceum. Itt-ott van ugyan egy-egy magyar osztály, azonban egy magyar tantestület kialakításához minimum három párhuzamos magyar osztály kellene működjön a szaklíceumokban. Más a hangulat egy olyan iskolában, ahol a feliratok magyarok, mindenki magyarul beszél. Ezekben a szaklíceumokban egy second hand érzés alakul ki a magyarokban. Horváth Gabriella: – Amikor mi, bolyaisok elmegyünk egy vegyes tannyelvű iskolába, akkor gyakran meglepődünk, hogyan is tudnak kollégák létezni egy ilyen vegyes iskolában. A szünetben a gyerekek meghúzódnak a folyosón vagy az udvaron, rosszabb esetben az osztályteremből sem mennek ki, mert nem beszélhetnek magyarul. Épp ezért nem rossz a magyar szakiskola ötlete, ahol tömöríteni lehetne ezeket az osztályokat. Szigeti Enikő: – Normális helyzetben nem célszerű szegregálni, elkülöníteni a gyermekeket, hiszen sokkal jobb, ha a magyar és román gyermekek együtt vannak: így tanulhatnak egymástól. De mivel a tapasztalat azt mutatja hogy a két tannyelvű intézményeken belül is elindul egy furcsa szegregálódás, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy a magyar közösségnek egy erős saját intézményrendszert kell kialakítania. Ezekkel a feltételekkel, ezzel a bánásmóddal a magyar gyermekek nyelvi jogai sérülnek a rendszerben. Arról nem is beszélve, hogy mivel nem anyanyelvükön tanulják a szaktantárgyat, a magyar gyermekek nem tudják ugyanazt a szintet hozni, mint a román nyelvű diákok. Kupán Edit: A magyar gyermek nem úgy érzi magát mint egy román: végigmegy a folyosón, mindenhol román feliratok, a hirdetések románul jelennek meg, az iskola épületén románul van kitéve a tábla, az iskolai rendezvény románul folyik. Ez igazából rajtunk, vagy az iskola vezetőségén múlik, de gyakran nem tudatosul az emberek nagy részében, hogy ez mennyire fontos. Transindex.ro, 2010. október 26.A kommunizmus szigete – Filmvetítés ma a PosticumbanNagyvárad – Október 26-án, azaz ma este 19 órától vetítik le a nagyváradi Posticumban a Havannai Mesék 50 év után című filmet Dóka Béla és Marossy Géza rendezésében. A vetítést követően a film operatőr-rendezőjével, Marossy Gézával beszélget Kósa András László szociológus. Beváltatlan ígéretek a boldogsághozó kubai szocializmusról. A rum, a szivar és a salsa díszletei mögött a túlélés parancsa érvényesül az álmok romjain. Ahol Yoani Sancez úgy vált a világ legolvasottabb bloggerévé, hogy otthon nincs is internetkapcsolata. A kubai szabadság állama, amely tiltja a testépítést, de engedi a kakasviadalt. Mint ahogy tiltaná ezt a filmet is, ha tudna róla. Havannai Mesék 50 év után. Rendező: Dóka Béla és Marossy Géza. Operatőr: Marossy Géza. Gyártásvezető-producer: Szederkényi Miklós. Gyártó: DUNATÁJ Alapítvány. Idő: 42 perc. A kubai kommunizmus 2009-ben és Románia 1989-ben. Összehasonlítható-e a két rendszer? Két évtized távlatában emlékezünk-e még a romániai állapotokra? Hol tart most a kubai ellenállás? Helyszín: Posticum (Nagyvárad, Teiului utca). Időpont: 2010. október 26., kedd, 19 óra. Az esemény szervezői: Közéletre Nevelésért Alapítvány, Budapest (https://www.kozeletre.hu) Magyar Köztársaság Sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központja (https://www.mkk.ro) Posticum, Nagyvárad (https://www.posticum.ro). erdon.ro 2011. január 12.Vásárhelyen mutatkozott be a Pro MinoritateA határon túli színház- és filmművészet kérdésével foglalkozik legújabb számában a Pro Minoritate negyedévenként megjelenő kisebbségi kérdésekkel foglalkozó folyóirat. A kiemelten kisebbségi kérdésekkel foglalkozó kiadvány szokatlan tematikájú lapszámát tegnap ismertették Marosvásárhelyen. Kósa András László főszerkesztő a jelen levő szerzőket mutatta be, akik közül – mint mondta – többen is most írtak először a folyóiratba. határon túli színház- és filmművészet kérdésével foglalkozik legújabb számában a Pro Minoritate negyedévenként megjelenő kisebbségi kérdésekkel foglalkozó folyóirat. A kiemelten kisebbségi kérdésekkel foglalkozó kiadvány szokatlan tematikájú lapszámát tegnap ismertették Marosvásárhelyen. Kósa András László főszerkesztő a jelen levő szerzőket mutatta be, akik közül – mint mondta – többen is most írtak először a folyóiratba. A főszerkesztő kiemelte, a Pro Minoritate alapvetően kisebbségpolitikával foglalkozik, azonban a művészetekre is figyel, így volt már olyan lapszám, amely a képzőművészeteknek adott teret, vagy olyan, amely a térhasználattal foglalkozott. A most bemutatott, 2010-es téli számnak a határon túli színház- és filmművészet a témája. A szerzők közül Király Kinga Júlia és Lázok Klára volt jelen, velük beszélgetett Ungvári Zrínyi Ildikó, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára. Király Kinga Júlia a Bibliothèque Pascal című filmről írt egy elemzést. „Hajdú Szabolcs érezhetően színházi környezetben filmezett” – emelte ki Király Kinga Júlia. A filmet többek közt Marosvásárhelyen is forgatták, és szereplői közül sokan románul beszélnek. Lázok Klára a Kötő József szerkesztette színházi lexikonról, valamint a Zágoni Bálint által jegyzett A kolozsvári filmgyártás képes története 1913-tól 1920-ig című kötetről írt recenziót. Az előbbiről Lázok Klára úgy vélekedett, hogy hiánypótló, jó könyv, amely diákoknak és színházi szakembereknek eddig össze nem szedett információkat tartalmaz, több, mint lexikon, inkább olvasókönyv. Zágoni Bálint könyve rengeteg kutatáson alapszik, az ismeretterjesztés műfajába sorolható. A lapban írt még Virág György, aki a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház helyzetét taglalja az önkormányzat szemszögéből, arra keresve a választ, hogy kinek kellene ezt a kulturális intézményt működtetnie: az önkormányzatnak, a minisztériumnak, netán a magyar kormánynak. Bodó Ottó, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházról közöl írást, Jakab-Benke Nándor a román filmről ír, Szerbhorváth György Vicsek Károly vajdasági filmrendező életútját vezette végig. Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. július 21.Tusványos: a romániai magyar koalíció esélyei és buktatóiNem túl jók a kilátások arra, hogy létrejöjjön az együttműködés a romániai magyar politikai szféra szereplői között – ezt a következtetést lehet levonni azon beszélgetésből, amelyet szakértők részvételével tartottak az EMNT Jakabffy sátorban szerdán délután Tusványoson. Ifjabb Toró Tibor politológus vitaindítójában megállapította: a bejegyzésre váró Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) esélyeit jelentős mértékben nehezíti, hogy nem biztos, hogy Tőkés László EMNT-elnök népszerűsége átvihető az általa létrehozni kívánt politikai alakulatra. A kérdés az: van-e harmadik út az egységparadigma és a hárompólusú erdélyi magyar politikai élet között? Megállapította: bizonyos kérdéseket ki kell vonni a napi politikai harcból, a versenytársaknak pedig kölcsönösen el kell ismerniük egymást. Székely István Gergő politológus rámutatott: az erdélyi magyar politikai szféra szereplői között nincs akkora konfliktus, mint a délvidéki és a felvidéki magyar pártok között, arról ugyanis konszenzus van, hogy a romániai magyarságot nem egyének szintjén, hanem teljes entitásként kell a többségi társadalomba integrálni. Problémát jelenthet ugyanakkor, hogy az EMNP autonómiája hiányos lehet – amennyiben ugyanis túlságosan összefonódik az őt támogató Fidesszel, a magyarországi kormánypárt érdekeit is képviselnie kell, ami azonban ütközhet az EMNP tagságának és szimpatizánsainak érdekeivel. Ráadásul az, hogy Tőkés László nem vállalta el a pártelnökséget, nehezíti, hogy karizmája átsugározzon a pártra. Rámutatott: jelenleg a konfliktushoz, nem pedig a versengéshez áll közelebb a viszony az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt között, az EMNP-nek akkor lehet a kiegyezésre esélye, ha abban az RMDSZ-t is érdekeltté teszi valamilyen módon. Kósa András László szociológus rámutatott: Románia erős központosítottsága miatt jelenleg az RMDSZ azon elve tűnik hatékonyabbnak, hogy Bukarestben kell hangsúlyosabban jelen lenni, mivel a magyar kisebbséget érintő fontos kérdésekről ott születik döntés – ez azonban csak addig működik, amíg kormányon van, helyi szinten, a helyi közigazgatásban viszont gyakran nem tud hatékonyan politizálni. Bakk Miklós politológus, lapunk korábbi munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy konszenzust kell kialakítani arról, mely területeken versenyeznek és mely területeken működnek együtt a romániai magyar politikai alakulatok. Ugyanakkor azt is fontosnak nevezte, hogy ne csupán a célok, hanem az eszközök és prioritások tekintetében is konszenzus legyen. Székely István, a Jakabffy Elemér Alapítvány elnöke szerint a siker érdekében az EMNP-nek a jövő évi önkormányzati választáson szavazatmaximáló technikát kell alkalmaznia, vagyis minden olyan településen saját jelöltet kell indítania, ahol akár csak egy szavazatot is kaphat, mivel az így kapott voksokat felhasználhatja alkupozíciói erősítésére a parlamenti választások előtt. Az önkormányzati választásokon várható éles versenyhelyzet ugyanakkor tovább mélyítheti a konfliktust, ami rontja a megegyezés esélyét az RMDSZ-szel – mutatott rá. Székely hozzátette: egyik magyar politikai alakulat sem beszél az alternatív választási küszöb meglétéről, pedig az abban az esetben is kedvező eredményt hozhat számukra, ha amúgy nem érik el az öt százalékos parlamenti küszöböt. (Nem jön Băsescu? „Nem tudunk arról, hogy Traian Băsescu eljönne Tusványosra” – mondta el a Krónika kérdésére Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. Mint ismeretes, a román államfő az elmúlt években részt vett az Orbán Viktor magyar kormányfő szereplésével megtartott szombati beszélgetésen, most azonban a tábor tematikája miatt – Összenő, ami összetartozik – nem kapott meghívót. Ennek ellenére fölmerült, hogy mégis eljönne. Toró közölte: jelenlegi tudomásuk szerint nincs szó arról, hogy Băsescu Tusnádfürdőre készülne.) Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár) 2012. július 8.Teljesült Domokos Pál Péterék álmaIdén is hűen követték a hagyományokat az Ezer Székely Leány Napja szervezői, főleg az imára, a népviseletre, a népdalra, a néptáncra, illetve a népi mesterségekre helyezve a hangsúlyt. Szombaton több mint ezer népviseletes leány, asszony vett részt a Csíkszeredában és Csíksomlyón tartott egész napos rendezvényen. A népünnepély ezúttal téravató is volt, az összegyűltek, székely ruhások szombaton délelőtt 9 órától közös tánccal vették használatba a felújított Szabadság teret. Szép gesztus volt ez a szervező városi és a megyei önkormányzatok részéről. Sokkal fennköltebb, mégis közvetlenebb volt a hangulat, mintha politikai beszédekkel, illetve szalagvágással került volna sor a tér birtokbavételére. „Azt gondolom, hogy ennél nem is kell szebb látvány, mint ennyi székely ruhába öltözött leány, hogy a fiataljaink felveszik őseink viseletét. Ez nem is látvány, hanem csoda, amit évről évre a csíkszeredai önkormányzat, a Hargita együttes és az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány megszervez nekünk” – mondta a téren Borboly Csaba, a megyei önkormányzat képviselő-testületének elnöke. A Kovászna megyei önkormányzat képviselő-testületének alelnöke, Nagy József is üdvözölte a jelenlévőket, köztük a nagy számban részt vevő háromszékieket, és meghívott mindenkit a hamarosan sorra kerülő Székely Vágtára. A közös tánc után a szekerek, lovasok és gyalogosok a csíksomlyói kegytemplomhoz vonultak, ahol a szentmisét Böjte Csaba atya celebrálta. A ferences szerzetes a gyermekvállalásra buzdította a fiatalokat. Amint megjegyezte, a szentcsaládnak is könnyebb lett volna Egyiptomban maradni, ahol József mesterségét nagyon megbecsülték. Mégis vállalták a nehézségeket, a gyermekáldást, sőt haza is tértek szülőföldjükre, Heródes országába, pedig ott csak üldöztetésben lehetett részük. Manapság nincs üldöztetés, mégis a karriert vadássza mindenki, általában külföldön és nem szülőföldjén, pedig a szónok szerint itthon is lehet boldogulni. Továbbá, ahogy kiemelte, az élet vállalásánál és gondozásánál nincs szebb és magasztosabb dolog ezen a világon. A csíksomlyói Hármashalom-oltárnál beigazolódott: teljesült a több mint nyolcvan éve a rendezvényt útjára indító szervezők, a szociális testvérek, illetve Domokos Pál Péter álma. Most már biztosan kimondható, hogy kigyűlt az ezer székely leány, ugyanis a szervezők ezúttal nyilvántartásba vették azokat, akik jelentkeztek az iktatónál. Cserébe a népviseletet felöltők emlékkártyát vihettek haza, amely igazolta, hogy 2012-ben részt vettek a népünnepélyen. Rengetegen jelentkeztek az iktatónál, habár arról volt szó, hogy csak a délutáni órákban veszik nyilvántartásba a személyeket, még este is akadt munka. Ottjártunkkor, este hét óra tájt már 1200 népviseletes lányt, asszonyt és 481 fiút, férfit számoltak. A települések közül ezúttal Csíkrákosból jöttek – az összlakossághoz viszonyítva – a legtöbben székely ruhában. Pontosan 7,28%-os volt ez az arány, ők vihették haza az esketőszékeket, és lapunk is közülük sorsolta ki az iktatócédulák alapján azt a nőt és férfit, akik egy-egy féléves előfizetést nyertek. Bálint Anitát és András Lászlót a hét folyamán várjuk a szerkesztőségünkbe, hogy iktatókártyájukkal nyereményüket átvegyék. „Hitében erős, erkölcsében tiszta és önazonosságában szilárd ifjúságot akarunk” – ezzel a jeligével indították útjára egykor a népünnepélyt. A megnyitón felszólaló csíkszeredai polgármester, Ráduly Róbert szerint nem elég csak a népviseletet és a népi kultúrát becsben tartani, hanem a népszámláláskor a székelységünket is vállalnunk kell. Az elöljáró szerint, ha nem valljuk magunkat székelyeknek, az autonómia útjába is akadályokat gördítünk. Nemcsak a mennyiségi mutatók emelték a rendezvény színvonalát, évről évre nehezebb a dolga az eredeti népviseletet vizsgáló zsűrinek. Egyre több értékes népviselet kerül elő, idén lövétei, gyergyóalfalvi, csíkkozmási és szentdomokosi női székely ruhákat díjaztak, többen is elérték az eredeti szőttes anyag, a kézi varrás és az autentikus öltözeti kellékekért járó maximális pontszámot. Másfelől, ezúttal egy nagyobb Székelyföldet is sikerült „megmozgatni”, a bukovinai székelyeket Kóka Rozália néprajzkutató, mesemondó, a diószénieket meg Petrás Mária képviselte. Ők voltak az idei tiszteletbeli meghívottak. Kóka Rozália egy kiállításon keresztül tolmácsolta a bukovinai székelyeket ért tragédiát, 1941-ben ugyanis Bácskába telepítették őket. A fotók elindulásuk előtt készültek, a családok a kényszerből elhagyandó szülői ház előtt álltak a masina elé. Később a különböző állomásokon jól fogadták őket az anyaországiak, de vajdasági tartózkodásuk tragédiába fulladt. Az 1944 októberében visszaköltöző szerbek véres merényletekkel, pogrommal menekülésre kényszerítik őket. 1945 márciusában a Völgységben, egy kis, ezerlelkes, németek lakta faluban, Felsőnánán telepítik le őket. Kóka Rozália, aki ízes népi mesékkel is elkápráztatta a csíksomlyói nyeregben a hallgatóságot, honlapunknak elmondta, csíkzsögödi gyökerekkel is rendelkezik. Amúgy a történetek, illetve az általa hordott népviselet is igazolta, hogy a bukovinai székelyekkel közösek kulturális gyökereink. Petrás Mária szintén a valamikor menekült, elcsángált székelyeket, a diószénieket képviselte. Egyfelől közszemlére tárta kerámiáit, amelyet a csángó szenteknek ajánlott, másfelől a gyönyörű népdalokkal adott ízelítőt ebből a kultúrából. „Névtelen szentek között nőttem fel, akik a sereg gyermekükkel körülvéve tudtak énekelve szőni, fonni, gyönyörűen hímezni, varázslatossá tenni azt a nehéz világot. Böjttel és imádsággal, Mária erejével elmesszítették a testi-lelki bajokat. Az ő képüket szeretném példaként a világ elé tárni” – vallja az alkotó. Különben több népi mester termékét is láthattuk, mint az előző években, megcsodálhattuk a díszkovács, fafaragó, gyöngyfűző termékeit és a szőtteseket, beleértve a népviseleteket, ugyanakkor két népi hangszer készítője is kirakódott. Ezúttal furulyát, fidulát, gardont és kobzát is lehetett szemlélni, vásárolni. Kitettek magukért a táncosok is, jóformán minden csíki településről érkezett csoport, ugyanakkor a Gyergyói-medence, illetve Udvarhelyszék és Háromszék is képviseltette magát. Eső is esett, de ezt is csak égi áldásként könyvelte el a résztvevők többsége. A műsor másfél órával tolódott ugyan, de a közönség nagy része megvárta a rendezvénysorozatot záró előadást, a Hargita együttes Ördöngösök Füzesen című folklórműsorát. Különben az identitásőrző népünnepélyt jó példaként is felajánlották, a csíkszentkirályi önkormányzat ugyanis az Ezer Székely Leány Napjára időzítette a testvértelepülésekkel tartott találkozóját. „Immár a harmadik testvértelepülés-találkozót szerveztük meg Csíkszentkirályon. Ennek köszönhetően az anyaországból Berekfürdőről, Zalakomárból, Igarból, továbbá Szlovákiából Krasznahorkáról, illetve Kárpátaljáról Iszapéterfalváról fogadtunk vendégeket. A legutóbbiakkal pénteken írtuk alá a testvértelepülési szerződést. Emellett a martonvásári Villő tánccsoportot is vendégül láttuk, ők fel is léptek a népünnepélyen. Korábban mindig a csíksomlyói pünkösdi búcsúra hívtuk testvértelepüléseinket. Most arra gondoltunk, hogy ne csak az egyházi értékeinket ismerjék meg, hanem a kulturális identitásunkat őrző rendezvényeinkből is ízelítőt kapjanak, ezért a küldöttségeket hintókon kivittük a csíksomlyói nyeregbe. Reméljük, hogy ez a népünnepély példaértékű lesz számukra, és a hagyományőrzés őket is arra fogja ösztönözni, hogy otthon indítsanak el hasonló folyamatokat” ‒ mondta honlapunknak Gál Mária csíkszentkirályi kultúrigazgató. Szőcs Lóránt Székelyhon.ro 2012. szeptember 1.Hídépítés BukarestbenBeszélgetés Kósa András Lászlóval, a Magyar Kulturális Intézet új vezetőjével Új igazgatója van a Bukaresti Magyar Kulturális Intézetnek. A korábbi vezetőt, Bretter Zoltánt a 35 éves Kósa András László váltja a román fővárosban működő rangos kulturális létesítmény élén. Az évek óta Budapesten dolgozó szociológus, szerkesztő, közpolitikai szakértő Marosvásárhely szülötte, városunkban sokan ismerik, számos itteni rendezvény szervezője, szereplője volt, a Pro Minoritate című lap főszerkesztője, lapunkban is rendszeresen jelentkező tollforgató. Pályázatával május 21-én nyerte el a tisztséget, szeptemberben foglalja el helyét Bukarestben. Ebből az alkalomból készült vele az interjú. – Szép és felelősségteljes a megbízatás, de könnyűnek egyáltalán nem mondható. Nehéz időszakban kerülsz Bukarestbe. – A jelenlegi feszültség, amely a román belpolitikai helyzetből is adódott, reményeink szerint valamennyire a kulturális diplomáciával is oldható. Intézetünk is bizonyíthatja a román elitnek, a román közönségnek, hogy a magyar kultúrát érdemes ismerni, szeretni. Ennek érdekében sok érdekes és izgalmas dolgot tudunk tenni. De tudom, hogy valóban nem lesz könnyű a következő időszak több szempontból sem. A magyar gazdasági helyzet sem rózsás, és az ősz az itteni belpolitikában is mozgalmasnak ígérkezik. De úgy gondolom, hogy ez egy átmeneti periódus lesz, túl a választásokon, függetlenül attól, hogy kik nyernek majd, bizonyára lecsendesednek a dolgok, és a kapcsolatainkban is visszatér a normalitás. Ha a Román Kulturális Intézet körül is tisztázódnak a dolgok, ilyen vonatkozásban is visszaáll a folytonosság, hiszen olyan értelemben is egymásra vagyunk utalva, hogy a bukaresti magyar és a budapesti román kulturális intézet tevékenysége kölcsönösségi szerződésen alapul. – Amihez azonnal hozzátehetjük, hogy a kultúrára ott sincs és itt sincs elég pénz. De a jelek szerint mindkét intézet igyekezett maximálisan kihasználni a gazdasági nehézségek miatt számukra eléggé korlátozottan biztosított lehetőségeket. Egy új igazgató mindig újító elképzelésekkel, friss lendülettel érkezik. Mi az, ami az említett cél érdekében sajátosan a te projekted szerint kell megvalósuljon? – Hadd időzzek egy keveset a kérdés első felénél. A magyar kulturális intézetek a XX. század elejétől működnek a nagyvilágban. A román kulturális intézetek az utóbbi két évtizedben létesültek. Az ő eddigi tevékenységükben jól látszik ez a lendület. Budapesten húsz éve van román kulturális intézet, sok érdekes rendezvénnyel hallatnak magukról. Úgy tűnik, hogy a magyar intézetek száz éve bizonyos visszafogottsággal is járt, de mostanság sok helyre került új igazgató, ez remélhetőleg élénkítően hat a munkára. Én is az újonnan kinevezettek egyikeként igyekszem élénkíteni bukaresti jelenlétünket. Három nagy projektet képzelek megvalósíthatónak. Az egyik többek közt a magyar külügyminisztérium támogatására is számíthat, és arra vonatkozik, hogy létre kell hozni egy erdélyi kortárs magyar képtárat, amely a régió XX. századi képzőművészeinek reprezentatív műveit gyűjtené össze, mutatná fel. Ilyen mindeddig nem volt. Ráadásul mostanában a képzőművészeti piac is kezd fellendülni Romániában. Sorra nyílnak újabb galériák, aukciós helyek Bukarestben, Kolozsváron és így tovább. Ez is serkenthetné az elképzelés megvalósítását. A projekthez a jelek szerint a politikai akarat mellett meglehet a gazdasági támogatás is. Kovászna megye, Sepsiszentgyörgy város önkormányzata is felkarolta a képtár létrejöttét. A másik két nagyobb elképzelés Bukaresthez kapcsolódik, pontosabban az intézet székhelyéhez. Ez egy gyönyörű villa, az intézmény nemrég költözött ide, a kormánypalota közelébe. Persze az épület néhány szempontból még tatarozásra vár, viszont lehetőség van arra, hogy a tetőtérben egy modern színházi teret alakítsunk ki. Mobil, mozgatható színpad, változtatható nézőtér biztosíthatja majd korszerű színházi produkciók bemutatását ezen a helyen. Ezt már a központ előző igazgatója elkezdte, tervezeti fázisban van, feltétlenül érdemes valóra váltani. Egy másik követendő irány, amely felé, ha kissé nehézkesen is, de a magyar kulturális intézetek kezdenek elmozdulni, és a világban működő francia intézetek illetve a német Goethe intézetek már sikerre is vittek: nyitás a manapság népszerű kulináris sajátosságokra. Szeretnénk tehát Bukarestben egy kiváló magyar bisztrót működtetni, hiszen a gasztronómia is a kultúra része, mellette pedig a magyar borkultúra is kellő hangsúllyal meg kell jelenjen. Az intézet udvarán létezik egy erre alkalmas melléképület, nyilván az elképzelésünket egyeztetnünk kell a román vagyonkezelővel és az ügyben illetékes román állami intézményekkel. De remélhetőleg nem merül fel különösebb akadály, és megvalósíthatjuk ezt a tervet is. – Természetes, hogy marosvásárhelyi lokálpatriótaként azt is szeretném hallani, hogy mi, marosvásárhelyiek hogyan húzunk hasznot a most induló bukaresti tevékenységedből. Például a Bernády Háznak eddig is jó kapcsolata volt a Bukaresti Magyar Kulturális Intézettel és még inkább a Sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Koordinációs Központtal. Több színvonalas vásárhelyi kiállítás köszönhető ennek az együttműködésnek. Ez, gondolom, tovább bővülhet. – Nyilvánvaló, hiszen marosvásárhelyiként én nem is gondolkodhatom másképp. Különben nem csak a Bernády Házzal volt ilyen jó kapcsolata a kulturális intézetnek és a sepsiszentgyörgyi koordinációs központnak, az Alter-Native nemzetközi rövidfilm- fesztivállal is kimutatható a személyes folytonosság, hiszen én is szervezője vagyok a fesztiválnak, természetes, hogy Bukarestben is törekszem majd, hogy gazdagítsuk a filmes programokat. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron is mindig hangsúlyos magyarországi részvételnek örülhettünk, ennek egy részét hol a szentgyörgyi intézet koordinálta, hol a bukaresti intézet finanszírozta valamilyen formában. Ezek tovább fognak működni, és lesznek újabb jellegű kapcsolatok is. Nem túlzottan nagy, átfogó rendezvényekre, tárlatokra gondolok, gyakran hatékonyabbak a kisebb, egyéni bemutatkozási lehetőségek. Jövőre például feltétlenül szeretném Bukarestben vendégül látni Csatlós Levente festőművész barátom kiállítását. Másrészt olyan értékes, nívós műgyűjtemények is vannak Vásárhelyen, többek közt a Bernády Házé is, amelyeket szintén érdemes megismertetnünk a román főváros közönségével. Ilyesmivel is segíthetjük az itteni alkotók népszerűsítését, akár úgy is, hogy intézetünk nem befogadóként, hanem jelentős galériák felé közvetítőként járul hozzá a bukaresti bemutatkozásokhoz. Ugyanakkor sajátos a helyzetünk, mert a bukaresti intézet kifejezetten a román közeg fele nyit, de nem akarnánk csak a fővárosban tevékenykedni. Elképzeléseim szerint ki kell vinnünk vidékre is a rendezvényeinket, például Craiovára színházi eseményeket, kiállításokat Nagyszebenbe, Iasi-ban történészkonferenciákat szervezni és így tovább. A sepsiszentgyörgyi koordinációs központ viszont kimondottan a Székelyföld magyarságát igyekszik gazdagítani tevékenységével. És azt se feledjük el, hogy van egy határozott szándék, a magyar állam költségvetésével is támogatott elképzelés a Kolozsvári Magyar Kulturális Intézet felépítésére, és ha ez elkészül, az is a feladatai körébe tartozik majd, hogy valamilyen formában kisugározzon Vásárhelyre is. Ezt én mindenképpen szorgalmazni fogom. – Jó munkát, sok sikert mindehhez! N.M.K. Népújság (Marosvásárhely) 2012. szeptember 7.ÚJ IGAZGATÓ A BUKARESTI KULTURÁLIS INTÉZET ÉLÉN. Kósa András László a Balassi Intézet Bukaresti Kulturális Központjának az új igazgatója. A marosvásárhelyi származású szociológus – aki a Pro Minoritate folyóirat főszerkesztője volt – szeptember 1-jétől irányítja Bukarestben a magyar kulturális központ tevékenységét. Mint mondta, célja megérteni a bukaresti kulturális világot, és ezzel párhuzamosan megértetni a román társadalommal a magyar kultúra sokszínűségét, dinamikusságát és világra való nyitottságát. (Bukaresti Rádió);Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. október 1.Fennállásának húszadik évfordulóját ünnepli a bukaresti Balassi Intézet - Fennállásának húszadik évfordulóját ünnepli a bukaresti Balassi Intézet, amely a héten négy kulturális rendezvényt is tart a román fővárosban.Kósa András László igazgató az MTI-nek hétfőn elmondta, hogy az intézmény évente átlagban több mint száz programot bonyolít le, ami azt jelenti, hogy húsz év alatt több mint 2 ezer magyar vonatkozású rendezvény volt Bukarestben a Balassi Intézet szervezésében. Klasszikus zene, jazz- és blues-koncerteknek, irodalmi műsoroknak, film- és színházművészeti előadásoknak, képzőművészeti és fotográfiai kiállításoknak, történészkonferenciáknak, valamint gasztronómiai és népi kultúrával kapcsolatos rendezvényeknek adott otthont az intézet. Az intézet magyar nyelvórákat, könyvtári és olvasószolgálatot is biztosít. Közös programokat bonyolít le a Bukaresti Egyetem hungarológia tanszékével, részt vesz az EU-tagállamok kulturális intézetei által alapított EUNIC tevékenységében. Az intézet állandó partnerségi viszonyt ápol a nagyszebeni nemzetközi jazz fesztivállal, az Árkosi Kulturális Központtal, a bukaresti George Enescu múzeummal. Állandó jellegű rendezvényei közé tartozik a múzeumok éjszakája mintájára megszervezett bukaresti kulturális intézetek éjszakája, a Magyar Filmhét és a Magyar Zene Fesztivál. Ezen a héten két kiállítást is rendeznek Budapest-Nagybánya-Bukarest címmel. Az egyiken nagybányai festmények tekinthetők meg, a másikon nagybányai rajzok és grafikák. Mindkét kiállítást a magyarországi Mission Art Galériával közösen szervezik. Kósa András László szerint a grafikák és a rajzok először lesznek láthatók a román fővárosban. A húszéves évforduló jegyében rendezik meg Kobzos Kiss Tamás Balassi-estjét is, amely azért érdekes, mert húsz évvel ezelőtt a debreceni énekmondó vett részt a bukaresti magyar kulturális központ megnyitóján is. A művész rendhagyó zeneórát is tart a bukaresti magyar tannyelvű Ady Endre Líceumban. Az évforduló jegyében kerül sor a Simándy József Nemzetközi Énekverseny tavalyi győztesének, az erdélyi Borsos Edith énekművésznek a dalestjére. Bukarest,(MTI) 2013. január 31.Kósa András László: fontos megértenünk a román kultúrát, és megértetnünk a magyartKözelebb vinné a magyar kultúrát – beleértve a borkultúrát és a gasztronómiát is – a román közönséghez Kósa András László, a bukaresti Magyar Kulturális Intézet vezetője. - A bukaresti Magyar Kulturális Intézet tevékenységét követve mindig úgy tűnt, az intézet túlságosan igazgató- és kormányfüggő volt, ez a tény pedig olykor felpezsdítette, máskor meg lelassította az életet. Mire számíthatunk az elkövetkező négy évben az ön mandátuma alatt? – Valóban igazgatófüggő egy ilyen intézmény működése, egy vezető habitusa meghatározó lehet. Ahogy én ismerem a Magyar Kulturális Intézet húszéves történetét, úgy tudom, egyik kormány sem telepedett az intézetre irányvonalakat és kötelező feladatokat szabva. Tagadhatatlan, hogy vannak kötöttségek, hisz a kormánypolitikában is létezik egy külügyi meg egy kultúrdiplomáciai vonal, amit természetszerűen nekünk képviselnünk kell. Abban mindannyian egyetértettünk, hogy nem Budapest feladata megszabni, hogy mi történik Bukarestben, vagy mi fontos az itteni közönség számára; itt jön be az igazgató szerepe. Ilyen értelemben a ház mindenkori vezetője valóban a saját ízlése szerint alakítja a tevékenységet. Amikor egy évvel ezelőtt megpályáztam a tisztséget, azt mondtam, hogy a legfontosabb megértenünk a román kultúrát, és megértetnünk a magyart. – E kettős cél mentén tervez? – Három célt emeltem ki, amiből az egyiket, az Erdélyi Művészeti Központ létrehozását meg is valósítottuk. Ez nem a románok irányába való nyitásról szól, hanem az erdélyi képzőművészeti alkotások összegyűjtéséről és bemutatásáról. Amikor a pályázatomat írtam, tudtam, hogy már történtek lépések ez irányba, így az érdem is főként az elődömé. A jelenleg Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban helyet kapó képanyagot majd Bukarestben is be szeretnénk mutatni. A másik kettő már a román fővároshoz kapcsolódik. Elsősorban a magyar bor- és gasztronómiai kultúra népszerűsítéséről lenne szó, amihez a Gina Patrichi utcában működő intézményünk remek helyszínt kínál. Amint az anyagi és jogi keretek lehetővé teszik, szeretnénk megnyitni egy bisztrót. Egyébként mandátumom első négy hónapja alatt azt tapasztaltam, hogy az itteni románság kimondottan érdeklődik a magyar ételek és italok iránt. Amikor egy bisztró megnyitását fontolgatom, nem paprikások, gulyások és kolbászok kínálgatására gondolok, hanem a magyar konyha új, korszerű arculatának bemutatására. Elvégre szakácsaink sorozatban nyerik a nemzetközi díjakat, éttermeink egyre elismertebbé válnak, a magyar borok pedig visszaszerezték méltó hírnevüket. Decemberben szerveztünk egy borkóstolót, amit óriási érdeklődés övezett. Sokakat vissza kellett utasítanunk, mert az összes ülőhely megtelt. Pedig a megszokottól eltérően erre a rendezvényünkre nem volt ingyenes a belépés. – Magyar falatokat enni, magyar borokat inni mindig is szerettek a románok, de úgy érzi, az igazi magyar kultúrára is ki lennének éhezve? – Hogy ki lennének éhezve, nem tudom, de hogy van egyfajta igény, az biztos. Nos itt jön be a harmadik terület, a magyar kultúra megismertetése. Épületünk kupolarésze fölött egy színháztermet szeretnénk kialakítani. A látványtervek elkészültek, már csak az anyagi korlátoknak kell elhárulniuk. Óriási szükség lenne erre a teremre, hisz szeptember elseje óta több mint száz rendezvényünk volt. – Nem tart attól, hogy akár hátrányuk is származhat a feszített tempóból? – Az elején én is attól tartottam, hogy kiürül a tartalom. Annál is inkább, mivel egy kis stábbal és eléggé szűkös költségvetéssel dolgozunk. Ehhez képest éppen az ellenkezőjét tapasztaltam: szinte mindig megtelik a terem. Bukarestben rendkívül nagy a pezsgés, s bár nagyon gazdag a más külföldi kulturális intézmények kínálata, sosem panaszkodhatunk közönséghiányra. – Kik alkotják a törzsközönséget, és miként jut el hozzájuk az információ? – Azt látom, hogy közönségünk három, jól elkülöníthető csoportból tevődik össze. Vannak azok a többnyire idősebb román vagy magyar értelmiségiek, akikben él valamiféle nosztalgia mindaz iránt, ami Budapesthez és a magyar kultúrához kapcsolódik. Ők a negyedévenként megjelenő műsorfüzeteinkből szerzik az információt. Látogatóink másik részét a Facebookon kommunikáló fiatalok teszik ki. Közöttük nagyon sok az olyan, aki egyik rendezvényről a másikra jár, aztán baráti körben megvitatják a látottakat. Plakátolni is szoktunk a magyar egyházaknál, az egyetemeken. A harmadik kategória képviselői a sajtóból szereznek tudomást a különböző eseményekről. Nem az én érdemem, hiszen én már így örököltem, de nagyon jó a sajtókapcsolata a Magyar Kulturális Intézetnek. Szinte nincs olyan ingyenes programfolyóirat, amely ne közölné a heti programunkat. A múlt év végén még a Viaţa medicală című orvosi szaklap is írt rólunk a kultúra és az egészséges életmód összefonódásai kapcsán. A húszéves születésnapunk alkalmával egy Pipera negyedbeli üzletházban szerveztünk a nagybányai festők munkáiból kiállítást, a Bursa című gazdasági napilap írt majdnem féloldalas cikket rólunk. Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár) 2013. március 2.Kisebbségi identitás és zenePro Minoritate -című kisebbségpolitikai folyóirat, negyedévenként megjelenő kiadvány. Kolozsváron a lap legújabb számát a Bulgakov kávéházban mutatták be, szépszámú érdeklődő előtt. Kisebbségi identitás és zene, Magyar könnyűzene a Ceauşescu – érában, Etnorock tematikákat próbálta elemezni. A lapbemutató során egy eddig kevésbé tanulmányozott kérdéssel, a zene- identitás viszonyának több szempontból történő elemzését ismerhettük meg. Képet alkothattunk a zenei preferenciák jellegzetességeiről, azoknak alakulásáról 12 országban, az etnikai dimenzió függvényében. Az elemzések nemzetközi kutatásokra alapozódtak. A házigazda szerepét Péter László szociológus töltötte be. Az eseményt felvezető beszédében kifejtette, a szociológiának, az antropológiának van néhány alapvető témája, mint az interetnikus kérdések, a mobilitás a szegénység, melyek nagy enciklopédikus kulturális modellben bontakoznak ki. Hiányoznak azok a témák, amelyek a mindennapi életben a kikapcsolódás részei. Nincsenek tanulmányok a populáris kultúrára vonatkozóan. A zene ilyen státusban van. A Pro Minoritate elemzi ezeket a kérdéseket, hiánypótló szerepet töltvén be. A zene folyamatosan jelen van mindennapjainkban. Az vagy, amit hallgatsz. Az identitásunkat fejezi ki. A Pro Minoritate kiadvány tematikája a zenét összekapcsolja kisebbségi léttel. Kósa András László főszerkesztő arról beszélt, miként született meg e tematikus szám ötlete. A negyedévenként megjelenő folyóirat komoly társadalmi kérdéseket boncolgat. Arra gondoltak, hogy ez a szám „könnyebben” körbejárható kérdéseket fog boncolgatni. Úgy gondolták, érdemes megkeresni azokat az embereket, akik már ’89 előtt rock, beat zenét műveltek. Hogyan látják az akkori zenei életet, 20 év után. Mit zenélnek, és milyen koncertekre mehetünk ma? Milyen tömeghatása van ma? Szociológiai felmérések azt mutatják: a kisebbség szívesen hallgatja saját zenéjét. Ennek függvényében a közönség, hogyan találja meg identitását egy adott nagyobb közösségben. Majd beszélt a jövőbeli terveikről. Lesz egy identitás kérdésével foglalkozó lapszám, majd egy másik számban a 2011-es választásokon a Kárpát- medencei pártok szereplésének a kérdését elemzik. A fiatalok szavazati szándéka, hogyan módosul. A Facebook generációnál, hogyan jelenik meg az etnikai identitás kérdése. Másik téma: A nyelvi jogok- konkrét esettanulmányokat tartalmaz. A téli szám: Sport és kisebbség. Ivácson András Áron szociológus a legújabb számot mutatta be. Kelet- Európában fontos lett az etnikai identitás kérdése a kommunista rendszer felbomlása után, a hagyományok és történelem és a beszélt nyelv alapján. Nurse, Lyudmila – Sik Endre Zene és identitás című tanulmányukban a zenei preferenciák és az etnikai kisebbségi csoportok viszonyát tanulmányozták. Felhasználva 12 kelet- európai kisebbségi kutatásból származó adatokat, melyek az ENRI-EAST kutatás eredményei. Következtetései: „Az EU új Keleti határán elterülő nemzetállamok 12 etnikai kisebbségének zenei preferenciái eltérőek.” A kisebbségi lengyelek, 3 országban, a globális zene iránt mutatnak érdeklődést. A kisebbségi oroszok, 2 országban, az etnikai kisebbségi zene iránt mutatnak preferenciát. Az orosz, belorusz, ukrán, magyar kisebbség ritkán preferálja a lakóhelyük országának zenéjét. Lyudmila Nurse „A zene szerepe a magyarországi szlovákok etnikai identitásában” című írásában arra a következtetésre jut, hogy a magyarországi szlovák kisebbség a magyar zenét preferálja. A globális gazdasághoz hozzá tartozik a globális zene. Zenei preferencián belül kódolódik az identitás. Demeter Csanád „A romániai magyar könnyűzene bölcsője” című cikkében a következőket írja: „Sajnos a Ceauşescui- diktatúra nem adott olyan lehetőségeket a könnyű-, beat- és rockzene térhódításának, mint Magyarországon, de kétségkívül a székelyudvarhelyi rendezvény volt az egyik legjelentősebb és legrangosabb esemény az országban.” Cseke Gábor Az Ifjúmunkás Matinék. „Extázis” a romániai hatalom palástja alatt- című írásában rámutatott arra, hogy az Ifjúmunkásban számtalan írás foglalkozott a magyar könnyű és rockzenei élettel. Amint írja: „A Sikulus fesztivál , s különösen az ott kötött személyes ismeretségeim révén, egyre világosabbá vált, hogy egy olyan lapnak, mint az Ifjúmunkás, nem általában és nem ötletszerűen kell foglalkoznia a fiatalok beatzenei érdeklődésével, hanem konkréten és rendszeresen, méghozzá éppen azokkal az értékekkel és törekvésekkel, amik karnyújtásnyira vannak tőlünk.” Cosmeanu, Marius: Egy magyar énekes „nemzetközi” karrierje a Ceauşescu –érában című írásában Nagy Máriával készült interjút mutatja be. Az énekesnővel való beszélgetésből kiderül, hogy az etnikai identitás milyen szerepet játszott a karrierje alakulásában. Szerbhorváth György „A politizáló rockzene a nyolcvanas évek Jugoszláviájában” című írásában elmondja: Jugoszlávia sajátos esete volt a rock és beat zenének, a többi kommunista államhoz viszonyítva. Tito nem bélyegezte meg a szociológiát. Az akkori Jugoszláviában szabadon működhettek a zenekarok, és külföldi zenekarok is koncertezhettek. Az elv az volt, hogy minden helyi közösségnek legyen egy zenekara. A hivatalosságok álláspontja az volt, hogy a fiatalok inkább zenéljenek, mint drogozzanak. Az elektronikus zene-albumok, az elektronikus gitár megjelent a zenepiacán. A piacgazdaság elve alapján működtek a zenekarok. Ez a „nagy szabadság” azonban számos korlátba ütközött. Például a hatóságok szerint zeneszövegek nem egy esetben problémát eredményeztek. Ennek következtében botrányok is keletkeztek. 1983-ban a zágrábi biennálén koncert közben két filmet egyszerre vetítettek. Egy pornófilmet és a „Forradalom még tart” című munkásmozgalmi filmet. A párhuzamos vetítésnek köszönhetően egy férfi nemi szerv és Tito arcképe egymásmellé került. A rendőrségi beavatkozás elkerülhetetlen volt. Egyébként a nemzetközi botrány is volt. Stier Gábor „Ukránul zenélni küldetés. Alcíme: Erősödik a nemzeti öntudat, a show-biznisz nyelve azonban ma még az orosz” című tanulmányában az ukrán könnyű zene helyzetére vonatkozó képet mutatja be. Ukrajnában, az utóbbi években egy markánsan érvényesülő nemzeti ébredés ellenére, az érvényesülés nyelve több területen az orosz. Kezd tudatosodni, a színvonalas előadó ukrán is lehet. A ’90-es években piaci megfontolásokból főleg oroszul énekeltek. Az ezredforduló első éveiben markánsabban jelent meg az ukrán zene. Az identitás nemcsak etnikai alapon létezhet. A domináns kultúra mellett létezik a kisebbségi kultúra. A zene ellenben egyetemes nyelvet is jelent, amely nem elhanyagolható. A tanulmányokból kiderül, hogy a könnyű zenék a globalizáció révén is változnak. Az emberek zenei preferenciáját több tényező határozza meg, nemcsak az etnikai identitás. Ahány ország, annyi féle viszonyulás létezett a könnyű zene területén. Csomafáy Ferenc erdon.ro, 2013. május 5.Újjáéledt a diákszínjátszó fesztiválHároméves szünet után, a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceumban szervezték meg az Országos Diákszínjátszó Fesztivált. Tíz előadást mutattak be a háromnapos rendezvény során. A XVIII. alkalommal zajló fesztiválnak most első alkalommal adott otthont az Ady Endre líceum. Mint megtudtuk, a szervezésben Sarkadi Viktória, Demeter Emőke és Kozma Éva tanárok vállaltak nagy szerepet és a szülőbizottság is közreműködött. Fontos a diákszínjátszás Kirkósa Enikő magyartanár köszöntötte az egybegyűlteket péntek délután, a középiskola dísztermében, bemutatva egyúttal a zsűritagokat: Nagy András László magyarországi színházi rendezőt, a magyar Szín-Játékos Szövetség elnökét, Szőke Kavinszky Andrást, a Lilliput Társulat igazgatóját, Dimény Levente színművészt, a Nagyvárad Táncegyüttes vezetőjét, Holczman Ilonát, a székelyhídi Petőfi Sándor iskola tanárát, valamint Gáspárik Attila színművészt. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő helyettes is. „Magyar Birmingham, Szent László városa, Vitéz László püspök rezidenciája, a Holnaposok városa, a Pece parti Párizs” – sorolta Nagyvárad különböző megnevezéseit a későbbiekben Tóth Márta, az Ady Endre iskola igazgatója. Szólt Nagyváradnak a történelem során betöltött fontos szerepéről, s megemlítette azokat a nagyszerű embereket is, akik itt dolgoztak: Ady Endrét, Juhász Gyulát, Krúdy Gyulát. Az Ady Endre líceum több mint 240 éves múltjáról is említést tett, majd elmondta: jómaga is sokszor fellépett mint diákszínész, sokat tanult a diákszínjátszásból és úgy gondolja, hogy az oktatásban első helyre kellene helyezni a diákszínjátszást. Ilyen elgondolásból vállalta fel a líceum az országos fesztivál újjáélesztését három év szünet után, s egyúttal azért is, mert azAdy Endre líceum színjátszó csoportja az elmúlt időszak során nagyon jó eredményeket ért el. A játék által a diákok megtanulnak egymásra figyelni, nő az empátiakészségük, könnyebben tudják elfogadni és megérteni embertársaikat. „Azt kívánom, hogy tartalmas legyen az ittlétetek és nagyon sok kedves emlékkel és új baráttal térjetek haza” – mondta Tóth Márta. Robbanásszerű fejlődés Nagy András László a magyar Szín-Játékos Szövetségről szólt. Az általuk szervezett fesztiválokkal kapcsolatban elmondta: számukra nem léteznek határok, cserébe pedig azt várják a határon túli meghívottaktól, hogy mondjanak le a külföldi vendég státuszáról, legyenek ugyanolyan, teljes jogú résztvevők, mint a magyarországiak. Megemlítette: a magyarországi diákszínjátszás robbanásszerű fejlődésnek indult, a mennyiség átcsapott minőségbe, a drámapedagógia elfogadott pedagógiai módszerré vált és a színjátszás, illetve a színházelmélet érettségi tantárgyként is választható. „Lássuk, hol tart mindez nálatok” – mondta végül. A zene hangjai Dimény Levente felszólalása során elmondta: mielőtt a színművészeti főiskolára felvételizett volna, tervezte, hogy diákszínjátszó csoportba iratkozik, de ez nem valósult meg. „Ti egy lépéssel bátrabbak vagytok, mint én” – tette hozzá, kihangsúlyozva: rajongója az olyan tanároknak, akik fontosnak tartják a diákszínjátszást. A későbbiek során a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium Vitéz Lelkek társulata mutatta be A zene hangjai című musicalt. A diákok nagyon jól adták vissza a mű kedvesen megható jeleneteit, a legnagyobbrészt diákokból álló közönség nagy tapssal jutalmazta a fellépőket. A következő napok során brassói, kovásznai, székelyudvarhelyi, szilágykrasznai, kézdivásárhelyi, szászrégeni, székelykeresztúri, szilágycsehi és nagyváradi diákszínjátszó csoportok léptek fel. Neumann Andrea erdon.ro 2013. május 6.Három év szünet után ismét megrendezték az ODIF-otHárom év szünet után újraindult hétvégén az Országos Diákszínjátszó Fesztivál (ODIF), amelynek ezúttal Nagyvárad adott otthont. Legutóbb 2010-ben Székelyudvarhelyen szervezték meg a rendezvényt, azóta viszont anyagi források hiányában elmaradt. A Körös-parti városban tartott 18. ODIF-on Erdély és a Partium tizenegy diákszínjátszó csapata lépett színpadra szombaton, tegnap pedig a szervező magyartanárok és a szakmai zsűri kiértékelte a produkciókat, így az arra érdemes diákok átvehették a nekik járó díjakat. A díjátadást megelőzően Tóth Márta, a fesztiválnak otthont adó Ady Endre Gimnázium igazgatója köszöntötte a résztvevőket. Felidézte: az elmúlt két évben a Szigligeti Színház és Nagyvárad magyar iskolái, illetve a vegyes tannyelvű tanintézetek magyar tagozatai között sikeres együttműködés alakult ki, aminek eredményeképpen már több előadást is színpadra állítottak a fiatalok, a színház művészeinek szakmai vezetésével. A teátrum ugyanakkor abban is segített, hogy a mostani fesztiválon bemutatott produkciók valódi színházi körülmények között valósulhassanak meg a gimnázium dísztermében. Az igazgató rámutatott: az ODIF újraindításában a határon túli magyar kultúrát támogató magyarországi Balassi Intézet anyagi segítsége játszott kulcsszerepet – az intézet ígérete szerint a jövő évben ismét Székelyudvarhelyen megrendezendő 19. kiadást is támogatják. Az eredményhirdetést váró diákokhoz Ile Erzsébet magyar szakos tanfelügyelő is szólt, aki a váradi diákszínjátszás nagy múltjára emlékeztetette a közönséget, kiemelve az 1971-ben alakult Kortárs Színpad munkásságát. Az illetékes arra is kitért, hogy mennyire fontos a diákszínjátszás a nemformális nevelésben. A produkciókat a zsűri tagja, Nagy András László színházi rendező, a magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke értékelte. A rendező örömmel nyugtázta, hogy az erdélyi és partiumi iskolai színjátszócsoportok megtalálták saját hangjukat, és már sem a magyarországi, sem a román amatőrszínjátszókra nem próbálnak hasonlítani. Ugyanakkor örvendetes fejleményként értékelte azt is, hogy a diákszínjátszásban mind az oktatás, mind a színházi szakma megtalálta saját szerepét. A fesztiválon minden fellépő csoport díjazásban részesült. A legtöbb elismerést a váradi Létra csapat kapta, de többszörösen díjazták a kézdivásárhelyi Macskakő csapat A nagy medve című előadását, a szilágykrasznai Tinikomédiásokat és a szilágycsehi Berkenyét is. A kézdivásárhelyi színjátszók a Magyar Színjátékosok Szövetségének különdíjaként egy békéscsabai fesztiválra is meghívást kaptak produkciójukkal. Nagy Orsolya Krónika (Kolozsvár) 2014. március 13.Közvetítés nemzetek között – Járosi-vitaest KolozsváronMennyire lehet és kell bukaresti székhelyű magyar intézményben kidolgozott kultúrstratégiát vidéken életbe léptetni? Önállóak lehetnek az erdélyi kulturális központok gazdasági, műsor-politikai szempontokból? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresték a választ a Járosi Andor Keresztény Műhely vitaestjén Kolozsváron, a lutheránus püspökség Reményik Sándor Galériájában. A Magyar kultúrpolitika – eszközök és hangszerelések címmel rendezett vitafórumon Kósa András László, a Balassi Intézet Bukaresti Magyar Központjának igazgatója, Kötő József színháztörténész, az EMKE főtanácsosa és Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, az RMDSZ korábbi kulturális alelnöke vett részt. Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője kérdéseire Kósa András elmondta: amikor megpályázta a Bukaresti Magyar Intézet igazgatói tisztségét, arra fektette a hangsúlyt, hogyan lehet a román közönség irányába közvetíteni a magyar kultúrát. Tervei között szerepelt a román kulturális élet személyiségeivel való együttműködés kialakítása olyan módon, hogy az együttműködő felek egyenlő partnerek legyenek. Távlati tervként az igazgató elképzeléseiben az is szerepel, hogy a magyar kultúrát kivigyék Bukarest fontosabb utcáira, így ismertetve meg értékeinket a hétköznapi emberekkel is. „Ez nem jelenti azt, hogy nem kell olyan programokat szervezni, amivel a magyarság nap mint nap részt vesz a román főváros kulturális életében” – tette hozzá az intézet vezetője. Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója elismerte a bukaresti magyar intézet létének fontosságát, de felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy Erdélyben olyan pezsgő kulturális élet alakult ki, amely akár egy önálló országra is jellemző lehetne. Az elmondottakhoz csatlakozva Kötő József színháztörténész hangsúlyozta, hogy már az 1920-as évektől kezdve a magyar művelődéspolitikusok – elsősorban Klebelsberg Kuno – fontosnak tartották, hogy kultúránkat Európa-szerte megismertessék az emberekkel. Kötő József a Bukaresti Magyar Intézet egyik feladatának nevezte, hogy az erdélyi magyar szellemi élet termékeit integrálja az egyetemes magyar kultúrába. „A művészeti élet intézményesítése, stratégiák kidolgozása mellett fontos a helyi közösségek szerepvállalásának növelése is” – emelte ki Kötő József. A Bukaresti Magyar Intézet segít a magyar kultúra külföldre való közvetítésében, de nem pénzügyi intézmény, így csak különféle projektekkel támogathatja a romániai magyar művelődési életet – vázolta az intézmény támogatási politikáját Kósa András. Ugyanakkor a román fővárosban is jelentős a magyar kultúra iránti érdeklődés, az intézet által szervezett Bánffy Miklós-kiállítást például néhány nap alatt ezren tekintették meg. Nánó Csaba Krónika (Kolozsvár), 2014. március 20.Romániai magyar kultúra: intézmények és stratégiákMennyire lehet és kell bukaresti székhelyű magyar intézményben kidolgozott kultúrstratégiát vidéken életbe léptetni? Önállóak lehetnek-e az erdélyi kulturális központok gazdasági, műsorpolitikai szempontból? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre kereste a választ a Járosi Andor Keresztény Műhely és az Erdélyi Napló művelődési szakemberek részvételével rendezett kolozsvári vitaestjén. Magyar kultúrpolitika – eszközök és hangszerelések címmel rendezett vitafórumot a Járosi Andor Keresztény Műhely és az Erdélyi Napló Kolozsváron, a lutheránus püspökség Reményik Sándor Galériájában. Az eseményen részt vett Kósa András László, a bukaresti Balassi Intézet igazgatója, Kötő József színháztörténész, az EMKE főtanácsosa és Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, az RMDSZ korábbi kulturális alelnöke. A fórum házigazdája Adorjáni Dezső Zoltán püspök, moderátora Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője volt. Kósa András, a Balassi Intézet igazgatója a tisztségre írt pályázatában arra fektette a hangsúlyt, hogyan lehet a román közönség irányába közvetíteni a magyar kultúrát. Konkrét tervei között szerepelt, hogy együttműködést alakítson ki a román kulturális élet személyiségeivel oly módon, hogy ez előremutató legyenek, az együttműködő felek pedig egyenlő partnerekként vegyenek részt benne. Az igazgató távlati tervei közt az is szerepel, hogy a magyar kultúrát kivigyék Bukarest fontosabb utcáira, így ismertetve meg értékeinket a hétköznapi emberekkel is. Ez nem jelenti azt, hogy nem kell olyan programokat szervezni, amelyek révén a magyarság nap mint nap részt vesz a román főváros kulturális életében – tette hozzá az intézet vezetője. Évente rendeznek Bukarestben magyar filmhetet, a Magyar Zenefesztivál már a tizedik kiadásához érkezett, és román társintézményekkel karöltve sok egyéb programot is szervez a Magyar Kulturális Intézet. Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója elismerte a bukaresti magyar intézet létének fontosságát, ugyanakkor felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy Erdélyben olyan pezsgő kulturális élet alakult ki, amely akár egy önálló országra is jellemző lehet. Az operaigazgató hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a magyar kultúra kiemelkedő személyiségeinek életét megismertessük a románokkal is. Példának hozta fel a színház- és filmgyáralapító Janovics Jenőt, akiről kevesen tudják, hogy már akkor készített filmeket Kolozsváron, amikor az amerikai álomgyár még gyerekcipőben járt. Az elmondottakhoz csatlakozva Kötő József színháztörténész hangsúlyozta, hogy már az 1920-as évektől kezdve a magyar művelődéspolitikusok – elsősorban Klebelsberg Kuno – fontosnak tartották, hogy kultúránkat Európa-szerte megismertessék az emberekkel. Kötő József a Bukaresti Magyar Intézet egyik feladatának nevezte, hogy az erdélyi magyar szellemi élet termékeit integrálja az egyetemes magyar kultúrába. A művészeti élet intézményesítése, stratégiák kidolgozása mellett fontos, hogy a helyi közösségek szerepvállalását is növeljük – emelte ki Kötő. A Bukaresti Magyar Intézet segít a magyar kultúra külföldre közvetítésében, de nem pénzügyi intézmény, így különféle projektekkel támogatja a romániai magyar művelődési életet – vázolta az intézmény támogatási politikáját Kósa András. A román fővárosban is jelentős a magyar kultúra iránti érdeklődés, az intézet által szervezett Bánffy Miklós-kiállítást például pár nap alatt ezren tekintették meg. Ugyanakkor Kósa András felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy vannak Erdélyben olyan intézmények, amelyek normatív támogatásban részesülnek, így pedig elitkultúrát tudnak művelni. Ezek inkább helyi érdekeltségű intézmények, de a Bukaresti Magyar Intézet feladatának tartja, hogy a magyar kultúrát például Moldvában is népszerűsítse. Noha természetes folyamat lett Európában, hogy egyre több lokális kultúrközpontot alakítanak ki, a dolgok természetes rendjét nem szabad túllépni – figyelmeztetett Kötő József. Annál is inkább, mert – ahogyan Szép Gyula igazgató megfogalmazta – a kultúra művelését nem biztos, hogy könyvekből meg lehet tanulni. Nánó Csaba Erdélyi Napló (Kolozsvár), 2014. április 9.Történelmi előadássorozatot szervez a Balassi Intézet BukarestbenErdélyről, a közös magyar-román történelemről szóló előadássorozatot indít a Balassi Intézet Bukarestben, ahol szerdán tartják meg a húsz alkalomra tervezett sorozat első előadását. A Balassi Intézet bukaresti központjának közlése szerint az előadássorozat megkísérli pótolni román vonatkozásban a magyar történetírásnak azt a hiányosságát, hogy a szomszédos országok közegében folytasson tudományos párbeszédet. Kósa András László, a Bukaresti Magyar Intézet igazgatója az MTI-nek elmondta: az előadóktól azt várják, hogy köntörfalazás és udvariaskodás nélkül, kizárólag a szakmai korrektségre és a legújabb tudományos eredményekre alapozva, összefoglalóan mutassanak be egy korszakot, egy fogalmat, egy vitatott eseményt vagy személyiséget. Az előadások célja, hogy tartalmas szakmai párbeszéd induljon az olyan tabunak számító vagy túlfűtött módon tárgyalt kérdésekről, mint Erdély népesedéstörténete, 1848 és a párhuzamos nemzetépítések kezdete, a dualizmus kora, az első világháború és az impériumváltás, a két világháború közötti mindennapok Erdélyben, az „utolsó magyar világ" Észak-Erdélyben 1940-44 között, valamint a román kommunista párt nemzetiségpolitikája. Szerdán Stefano Bottoni magyarországi történész és Rostás Zoltán romániai szociológus mutatja be a projektet. Levetítik Galán Andrea és Zámborszky Ákos Szomszédaink a magyarok: Románia című filmjét. A továbbiakban a meghívott előadók között lesz többek között Borsi Kálmán Béla, Miskolczy Ambrus, Szász Zoltán, Varga Bálint, Egry Gábor, Hunyadi Attila, Gidó Attila, Balogh Béni, Sárándi Tamás, Nagy Mihály Zoltán, László Márton, Novák Csaba Zoltán és Lőrincz József. MTI. Erdély.ma 2014. április 18.Jelentés „távoli kisebbségekről”Kósa András László szociológus, a Bukaresti Magyar Kulturális Központ igazgatója, szerkesztő mutatta be a Pro Minoritate folyóirat 2014-es tavaszi számát, illetve a marosvásárhelyi Alter-Native Filmfesztivált szerdán este Csíkszeredában, a Hargita Megyei Kulturális Központ Pinceklubjában. A társadalomtudományi folyóiratban ezúttal „a távoli kisebbségek” témáját kutatták: az izraeli arabokról, beduinokról, cserkeszekről, de az oroszországi komi közösségről is megtudhatnak részleteket az olvasók, valamint a ciprusi latinokkal, törökökkel és örményekkel foglalkoztak. Az utóbbiak – ahogy részletezte – nem is annyira nemzeti kisebbségek, inkább vallási közösségek. E számban van egy elméletibb rész is, amelyben néhány fogalmat járnak körül, mint például a macedóniai decentralizáció helyzetét. Ahogy Kósa megjegyezte, Macedónia egy mesterséges állam, ahol három etnikai közösség él – szerbek, horvátok és albánok – együtt. Emiatt egy érdekes modellje jött létre a „nemzetközileg kikényszerített decentralizációnak”, amely – bár Macedónia helyzete nem összehasonlítható a Székelyföldével – Kósa szerint tanulságos lehet számunkra is. A lapszámismertető után levetítették az Alter-Native Filmfesztivál tavalyi díjnyertes alkotásait. A marosvásárhelyi rövidfilmes szemle Romániában a legrégebben folyamatosan működő rendezvény a maga nemében, novemberben lesz a 22. kiadása. Tavaly egy román film nyert, Radu Jude Egy felhő árnyéka (O umbră de nor) című alkotása. Mint kiderült, a rendező eredetileg egy szokványos terjedelmű játékfilmet akart forgatni, aztán úgy érezte, hogy jobb lesz sűríteni, tömöríteni, és végül egy 29 perces történet kerekedett ki belőle. Szőcs Lóránt. Krónika (Kolozsvár) 2014. május 23.Márton Áronra emlékeztek BukarestbenMárton Áron egykori püspökre emlékeztek Bukarestben püspökké szentelésének 75. évfordulója alkalmából a Balassi Intézet szervezésében. A Balassi Intézet bukaresti központja által szervezett megemlékezésen levetítették a Márton Áron boldoggá avatási pere című háromrészes dokumentumfilmet, amelyet Maksay Ágnes készített. Francisco-Javier Lozano romániai pápai nuncius beszédében úgy fogalmazott, hogy a film levetítése révén tisztelettel adóznak Márton Áron vértanúsága, illetve azok emléke előtt, akik életükkel fizettek az ateista, totalitárius, kommunista rendszer ideje alatt. Rámutatott: Márton Áron a katolikus hite mellett a kultúra és a demokrácia értékeiben is hitt. Azoknak a sorsában osztozott, akiket a kommunista rendszer veszélyes ellenségnek tartott pusztán azért, mert a szeretetet és az igazságot hirdették. A nuncius hangsúlyozta, az egykori erdélyi püspök Krisztus ellenségeinek áldozata volt. Kósa András László, a Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója elmondta: Márton Áron felszólalásai biztatást jelentettek egy kilátástalan korban. Személyében olyan tanúságtévőt tisztelhetünk, aki a mai kor emberét is képes tanítani, hogy felekezeti, nyelvi határokat átlépve, miként lehet cselekedni egy jobb, emberibb világ megteremtéséért. Az egykori püspök 1896-ban született Csíkszentdomokoson. 1939. február 12-én szentelték fel a gyulafehérvári főegyházmegye püspökévé. 1944-ben szót emelt a zsidók deportálása ellen, amiért az akkori magyar hatóságok kiutasították Kolozsvárról. 1999-ben a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a Világ Igaza címet adományozta neki. 1949-ben a kommunista hatóságok letartóztatták, 1951-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, 1955-ben nemzetközi nyomásra szabadon bocsátották. 1956-tól 1967-ig nem hagyhatta el a gyulafehérvári püspökség épületét. Márton Áron 1980-ban hunyt el. MTI. Székelyhon.ro 2014. július 28.Művelődés mesterfokonNagy és felelősségteljes ágazat a magyar kultúra, amelynek közvetítésekor nemcsak a Kárpát-medence magyarságára, hanem a diaszpórában élőkre is gondolni kell – állapította meg pénteken Hoppál Péter a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik pénteki pódiumbeszélgetésén. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a Kultúra mesterfokon, versengés vagy kiegészítés című rendezvényen leszögezte: minden magyarlakta települést el kell érni a magyar kultúra minden egyes szegmensével. „A kulturális jelenlét idővel gazdasági előnyt, gyarapodást is eredményezhet” – hangsúlyozta. A pódiumbeszélgetésen részt vett a Kárpát-medencén kívüli magyar kulturális intézetek több vezetője is. Vitézy Zsófia, a brüsszeli Magyar Kulturális Intézet igazgatója elmondta, munkájuk során legfőbb céljuk, hogy a kint élő 4-5 ezer fős magyarság ne csak a belga médiából értesüljön a magyarországi történésekről és a magyar kultúráról. Ennek a törekvésnek a részeként az aktuális programokról közösségi oldalakon, valamint hírlevélben ad tájékoztatást az intézet, amely magyarórákat és cserkészfoglalkozásokat is szervez. Doncsev Toso, a szófiai Magyar Kulturális Intézet igazgatója elmondta, hogy a balkáni országban hamarosan felavatják Nagy László Kossuth-díjas magyar költő mellszobrát. Beszélt arról is, hogy tavaly volt 30 éve, hogy a bolgár fővárosban az egyetemi oktatás keretében elindították a magyar szakot, amelynek jelenleg 60 hallgatója van. Kósa András László, a bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója arról beszélt, hogy bár az intézet költségvetési kerete csak apró feladatok ellátását teszi lehetővé, az elmúlt két év alatt mégis sikerült 450 eseményt szervezniük. Kitért arra, hogy a kultúra közvetítésekor nemcsak a fővárosiakra kell gondolni. Ezenkívül hangot adott annak a meggyőződésének, hogy a nemzetpolitikai célok megvalósulása mellett a román népnek is „el kell adni” a magyar kultúrát. A rendezvényen jelen volt Lövétei Lázár László, a Székelyföld című, Csíkszeredában megjelenő kulturális havilap főszerkesztője is, aki hungarikumnak nevezte a Kárpát-medencei folyóirat-kultúrát. Gyergyai Csaba, Krónika (Kolozsvár) 2014. augusztus 2.A kultúra mint eszköz, avagy hogyan lehet Bercsényinek lovasszobrot állítani BukarestbenKultúra mesterfokon, versengés vagy kiegészítés címmel zajlott érdekes beszélgetés Tusványoson a Cseh Tamás-sátorban: ezúttal sem a címet teljesen fedő témában, hiszen az előadást levezető Nagy Pál, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója eleve mellőzte a versengést – amúgy okkal, hiszen a bemutat(koz)ott kulturális intézmények az együttműködést választják szívesebben, semmint a versenyt. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára kezdte a bemutatkozások sorát, kiemelve: feladata a magyar nyelv által összekötött népet kultúrája révén összetartani. Sokágú és nehéz ez, egyik súlyos gond a szórványban élő magyarság kérdése, e vonatkozásban az a legkevesebb, hogy a gyerekeket benne kell tartani a magyar nyelv által adott kulturális közegben. Másik gond a világsajtó által fakasztott, Magyarországot lejárató politikai hírek ellensúlyozása kultúrával – ilyen körülmények között felértékelődik a kultúra szerepe – hangoztatta az államtitkár. Lövétei Lázár László főszerkesztő a Székelyföld kulturális folyóirat ismertetésekor kiemelte, a Kárpát-medencei magyar folyóirat-kultúra hungarikum, amennyiben tizenöt-húsz lapot szerkesztenek a magyar nyelvterületen ugyanazokkal a szerzőkkel, meg sem próbálva saját arculatot, identitást kialakítani, és ez „oltári nagy baromság”. Ezzel szemben a Székelyföld a nevében meghatározott régió sajátosságait igyekszik olvasói elé tárni, kiemelt helyet biztosítva például a helytörténeti írásoknak. Vitézy Zsófia, a brüsszeli Magyar Kulturális Intézet igazgatója a belgiumi helyzetet vázolva elmondta, ez ideig többnyire más, nagyobb rendezvényekre rácsatlakozva próbálták „eladni” a magyar kultúrát, mostanában kezdik bejáratni a saját, magyar nyelven tartott rendezvényeiket, ezek közönsége a Brüsszelben dolgozó négy-ötezer magyarból, illetve az ott megtelepedett ‘56-os menekültekből, leszármazottaikból tevődik össze. Az intézet igazgatója is említette mint „kényesebb kérdést” az államtitkár által felvetett sajtóproblémát, hozzátéve, olykor elég nehéz bizonyítani: nem minden úgy van, ahogy a hírekben megjelenik. Doncsev Toso a bulgáriai Magyar Kulturális Intézet vezetőjeként teljesen más állapotról számolhatott be, Bulgáriában ugyanis nincs magyar kisebbség, olyan harminc, negyven család gyűl össze húsvétkor, karácsonykor, de a bolgárok kulturális nagyhatalomnak tartják Magyarországot, követendő és követhető példaképnek. Ismét különleges a helyzete a bukaresti Magyar Kulturális Intézetnek, hiszen románoknak kell magyar kultúrát eladniuk Bukarestben – na jó, nemcsak a román fővárosban, hanem országszerte, Erdélyben kiemelten, de el egészen Kisinyovig is –, ismertette az intézet kihívásait Kósa András László. A számos, általa felsorolt példa közül kiemelendő az a kultúrdiplomáciai cselszövés, melynek eredményeként Bukarestben Bercsényinek lovasszobrot állíthatnak. A történet azzal kezdődött, hogy – most már a román történészek által is egyre inkább elfogadott változatként – a bukaresti Berceni lakónegyed a szabadságharc leverését követően ott állomásozó Bercsényi-huszárokról kapta a nevét, és a bukaresti Magyar Kulturális Intézet ennek tudatosítására szándékozott emléktáblát közterületre kihelyezni. Megelőzendő a „miért nem lehet” megközelítést, a bukaresti Francia Kulturális Intézettel, majd a nagykövetséggel is felvették a kapcsolatot, a Bercsényi név ugyanis Franciaországban nagybecsű: nem Bercsényi Miklós kuruc főgenerális, a Rákóczi-szabadságharc egyik irányítója, hanem László nevű fia révén, kit a francia huszárság megteremtésének elismeréseként 1758-ban Franciaország marsalljává neveztek ki. Nos, előadván a Bercsényi-emléktábla ügyét, a francia nagykövet azt mondta: nem, mi nagy nemzet vagyunk, nem egy táblát dugunk el valahol, hanem egyenesen lovasszobrot állítunk. Amit nekünk nem, a francia államnak minden bizonnyal sikerül kiviteleznie Bukarestben. Mintegy összegzéseként az elhangzottaknak, Hoppál Péter államtitkár nyomatékosította: a magyarságnak lélekszámát meghaladó kulturális üzenete van a világban, és ezt gazdasági haszonra is lehetne váltani – ehhez pedig rengeteg eszköz áll rendelkezésre, csak tudni kell bánni velük, tette hozzá. Az erdélyi tárgyi és szellemi örökség például a helyi értékfeltárások révén bekerülhet az egyetemes magyar kultúra tárházába, így azt nem tudja kisajátítani a román állam. Váry O. Péter, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. augusztus 20.A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet az V. Kolozsvári Magyar NapokonA Kolozsvári Magyar Napok olyan kulturális eseménysorozat, amely programkínálatával, sokszínűségével kiemelkedik a nyári fesztiválok sorából, kisugárzása pedig messze túlmutat határain. A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet fontosnak tartja, hogy a nyári fesztiválszezon ezen eseményén is jelen legyen, programjaival színesítse a kultúrák együttéléséről, a magyarság és művészet viszonyáról szóló rendezvény kínálatát. A BI-BMI programjait minden alkalommal partnereivel együttműködésben valósítja meg, így érve el minél több kultúrakedvelőhöz, erősítve azok hatókörét. Augusztus 20-án, ma 17 órától az Élő Erdély Egyesület által működtetett Erdély Café sátorban az Erdély másfél évszázados történetét feldolgozó bukaresti történelmi előadás-sorozat kihelyezett alkalmára kerül sor. Az Erdélyről magyaroktól, a közös román- magyar történelemről nevet viselő sorozat mostani állomásának címe Fejezetek a bukaresti magyarság és kolozsvári románság 1920 utáni társadalomtörténetéből. A két világháború közötti bukaresti magyarság történetének vonatkozásában Rostás Zoltán szociológus, a Bukaresti Tudományegyetem Sajtó- és Kommunikációtudományi Karának, illetve a Sapientia – EMTE Társadalomtudományi Tanszé-kének oktatója tart előadást, a két világháború közötti kolozsvári románságról pedig Lucian Nastasa Kovács történész, a kolozsvári George Baritiu Történeti Intézet munkatársa fog értekezni. Az előadásokat vita követi, amelybe természetesen bárki bekapcsolódhat. A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet kiemelten fontosnak tartja a magyar borkultúra népszerűsítését, s ennek kapcsán a kolozsvári Borvadász Társasággal évek óta szervez közös eseményeket. 2012 decemberétől havonta kerül sor Bukarestben a Vinum Hungaricum Estekre, melyek keretében a román főváros borélvezői ismerkedhetnek a magyar borral, borvidékekkel, borászokkal. A Kolozsvári Magyar Napok keretében augusztus 22-én, pénteken és 23-án, szombaton 17-18 óra között Kósa András László, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet igazgatója beáll a pult mögé. A Borsarock asztalánál ő szolgálja ki a vendégeket. A Kolozsvári Magyar Napok zárónapján Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint, a kiváló énekesnő és gitáros különleges atmoszférájú kettőse koncertezik 18 órától a legendás New York Kávéházban. 2013-ban a Művészetek Palotája hangversenytermében mutatták be a Lifelover című lemezüket, amely Japánban a Whereabout Records, Nyugat-Európában pedig a Traumton Records gondozásában jelent meg. Romániai koncertsorozatuk alkalmával – melynek első állomása a Kolozsvári Magyar Napokon lesz – ezt a lemezt mutatják be. A koncertturné további helyszínei: Nagyszeben (Atrium Classic Café), Marosvásárhely (Vásárhelyi Forgatag nyitónapján), Vama Veche (Vama sub Lumini de Oscar sorozat keretében a Papa la Soniban), Tulcea (Rowmania Fesztivál). Kósa András László igazgató Népújság (Marosvásárhely) 2014. október 10.A román-magyar szociológiai kapcsolatokról tartottak konferenciát BukarestbenRomán-magyar szociológiai kapcsolatokról tartottak konferenciát Bukarestben, amelynek célja erősíteni a két ország tudományos közössége közötti együttműködést. Kósa András László, a konferenciát szervező Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója az MTI-nek elmondta: olyan tudományos programsorozatot indítottak, amelynek célja erősíteni a különböző tudományos területeken tevékenykedő magyar és román kutatók együttműködését. Korábban az intézet román és magyar építészek számára szervezett rendezvényt, de a román és a magyar matematikusok közötti kapcsolatfelvételt is elősegítette. Jelenleg folyamatban van egy Erdély történelméről szóló előadássorozat, amelyen magyar történészek román nyelven, román közönségnek adnak elő, decemberben pedig fiatal magyar és román feltalálók sorozatát indítják el. Ebbe a tudományos programsorozatba illeszkedik a román-magyar szociológiai kapcsolatokról szóló konferencia is, amelyen a román szociológia megalapítójának, Dimitrie Gustinak a két világháború közötti időszakban kiteljesedő iskoláját tekintették kiindulópontnak. Rostás Zoltán romániai magyar szociológus, a konferencia ötletgazdája az MTI-nek elmondta: szükségesnek tartja a román-magyar szociológiai kapcsolatok elmélyítését, ugyanis az 1960-as évek után – amikor a kommunista hatalom rehabilitálta a szociológiát, mint tudományt – a kutatásokban csak röviden, utalásszerűen jelenik meg ez a kapcsolat. Hozzátette: a két világháború között, amikor elsősorban a Gusti-féle szociológiai iskola mutatott modellt a magyar szociológiának, spontánul, de nagyon intenzíven alakultak a román és az erdélyi magyar, valamint a román és a magyarországi szociológusok közötti kapcsolatok. Ezt pozitív dolognak tartja, és a kölcsönös egymásra hatás erősségét mutatja, hogy akkoriban a román bibliográfiákban sokkal több magyar vonatkozású utalás van, mint csehszlovák, lengyel vagy bolgár. MTI Erdély.ma lapozás: 1-30 | 31-51
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
